Szolgálat 28. (1975)
Tanulmányok - Franz Löwenstein: Krisztus megismerése az evangéliumokból
való Jézust!" Éppen ezt nem kellett volna mondania, mert Nátánáel a Názárettel szomszédos faluból, Kánéból származik. Ezért azt feleli: „Názáret- ből? Hát jöhet valami jó Názáretből?" Fülöp azt tanácsolja, menjen oda egyszerűen ő maga, és lássa. így jön az Úrhoz Nátánáel, tele belső ellenállással, inkább csak azért, hogy bebizonyítsa, milyen ostobaság ez az egész. És akkor az Úr a körülötte álló fiatalemberekhez fordul, és azt mondja: „Nézzétek, itt jön egy igaz izraelita, akiben semmi hamis nincs." Persze, ez az egy jó megvan ebben az örök ellenkezőben, egyenesnek egyenes. És mikor erre meglepetten fölpattan: „Uram, honnan ismersz te engem?“, akkor az Úr valamilyen belső élményére utal, nem tudjuk pontosan, mire: „Láttalak, miikor a fügefa alatt voltál, Nátánáel." És most Nátánáel az, aki elsőnek mondja ki a szót: „Uram, te vagy Izrael királya, téged követlek." Milyen élményük volt a tanítványoknak Krisztusról? Ha saját Krisztus- képünket ellenőrizzük, meg kell állapítanunk, hogy erős hatást gyakoroltak rá a képek, amiket láttunk. És ezekre a képekre, kezdve a románkoriakon, erősen rányomta bélyegét az a szándék, hogy Krisztus szelídségét és könyörü- letességét fejezzék ki. Ez a törekvés, az emberi ábrázolás korlátozottsága miatt, néha még megrázó nagyság ellenére is, mint Rembrandtnál, valami férfiatlanságot kölcsönöz a Krisztus-képnek. Fiatalkorunk giccses képein a legerősebb ez a vonás. — Dohát milyen a történelmi kép, a kép, amit a tanúk átéltek és magukba fogadtak? Biztos, hogy a tanítványok ismerik és ábrázolják Uruk szelídségét és irgalmasságát. De nekem úgy tűnik, az első és legfőbb benyomás férfias ereje, királyi magatartása. A következő szakaszban találjuk Jánosnál annak elbeszélését, amikor Jézus Jeruzsálembe megy húsvét ünnepére. Ezen a napon olyan Jeruzsálem, mint manapság Mekka vagy Medina. A Földközi-tenger egész vidékéről ösz- szesereglettek a zsidók, és fönt a nagyszerű templomban gyűltek össze. A templom egyik udvarát a pogányok előudvarának nevezték. Az ásatásokból tudjuk, hogy ez oszlopcsarnokkal körülvett, 10 000 m2 nagyságú terület volt. Habár a zsiidó vaillá-s szerint már a megszentelt területhez tartozott, ennek a népnek mindig éber üzleti szelleme felhasználta arra, hogy hasznot biztosítson magának. Hiszen csak kell segíteni a szegény zarándokoknak, hogy pénzüket beválthassák, áldozati állataikat megvásárolhassák! így aztán a szent helyen folyik a kereskedés, alkudozás, egymás becsapása. És akkor jön ez a fiatal galiileai rabbi. Néhány fiatalembertől követve előlép az oszlopcsarnokból, és áttekinti ezt a szörnyűséget a szent helyen. A tanítványok látják, hogyan kergeti a vért arcába a harag. Lehajol, hogy fölemeljen egy kötelet, amit valamelyik kereskedő elejtett, ostort fon belőle, aztán nekimegy a tömegnek — 10 000 embernek! —, nekimegy olyan lángoló haraggal, olyan erővel csap le emberre, állatra, hogy a tömeg mintha egy pillanatra megmerevedne, aztán rémült kiáltással szaladnak szét, ember, állat, ki merre lát. És az Úr fogja a pénzváltók asztalait, és felborítja, hogy a pénz szertégurul a kereskedők után. Csak a baromfi- és galambárusokhoz szól majdnem barátságosan: ne 22
