Szolgálat 28. (1975)

Tanulmányok - Franz Löwenstein: Krisztus megismerése az evangéliumokból

kafarnaumi halászlegény fölajánlotta szolgálatait a prófétának. És egy szép napon, amikor úgy látszik csak András és János voltak a Keresztelővel a Jordán partján, föltűnik egy ember. Alakja magára vonhatta a két fiatalember tekintetét. És akkor a Keresztelő fölnéz, kinyújtja kezét az ismeretlen felé, és kimondja a szót: „íme az Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit!“ — az ószövetségi próféták nyelvén: Nézzétek, ott megy a Messiás! A Messiás, akit ezek az emberek gyerekkoruktól fogva vágytól égő szívvel vártak, aki után évszázadok óta sóhajtozik népük, a Messiás megy ott teljes testi valóságában a Jordán partján! Nem csoda, hogy a két fiatalember otthagy csapot- papot, és az Űr után szalad. És mikor Krisztus megérzi, hogy valaki jön mögötte, megfordul. Most először látják szemtől szembe ezt az arcot. Jézus megkérdezi: „Kit kerestek?“ A két legényke megdöbben, és zavarukban azt kérdezik: „Uram, hol laksz?“ Buta kérdés a sivatag közepén. És az Úr magával viszi őket szállására. János nem jegyzett föl semmit, hogyan folyt le ez az első találkozás, csak ennyit — 60 év után! — „10 óra körül történt“.

Ezután következik az első apostolok meghívása. Az izgalmas a történetben az, hogy ezek a halászlegények — egyszerűek és jók, de semmi különös kiválóságuk, olyanok, mint a mi paraszt- vagy munkásfiaink — csak egyszer látják az Urat, egyetlenegy szavát hallják, és az elég nekik, hogy mindent föladjanak: családot, foglalkozást, jövőt, és már csak egy kívánságuk van: Krisztussal maradni úgy, hogy soha többé ne kelljen elhagyniuk. Vele akarnak menni, akárhová megy is.

Mi fogta meg ennyire ezeket az embereket? Bizonyára az Úr külseje is, és ez nem lep meg bennünket, ha valódi az a kép, amit a turini lepel mutat. Biztos azonban csak egy: Krisztus nyújt valamit ezeknek a fiatalembereknek, ami mindig is megragadta a fiatalokat: csodálatos megértést. Nem olyan megértést, amelyiktől az ember úgy érzi magát, mintha üvegből lenne, nem, hanem ami jó, ami felsőbbrendű, azt szólítja meg bennük, és evvel ért úgy igazán egyet.

Itt van mindjárt Simon, annak az Andrásnak a testvére, aki megtudta, hogy a nagy prófétára, a Messiásra találtak rá. Elég ingatagnak ismerjük meg a jellemét, felületesnek és a veszélyben kissé gyávának. De egy biztos, nyárspolgárságot nem lehet ráfogni. Valami nagyot, nagyszerűt akar az életével. És most odamegy az Úrhoz és még egy szót sem szólhatott, Krisztus máris azt mondja neki: „Te vagy Simon, Jónás fia? Szikla lesz a neved." Csodálatos új név a Messiástól. Nem érti, de úgy tűnik, már ez az első szó szíve minden álmát túlszárnyalja.

Más az eset Fülöpnél. Öt csendes, elgondolkozó, félénk, visszahúzódó embernek ismerjük meg. Neki nem mond az Úr semmi nagyszerűt, csak ennyit: „Fülöp, jöjj, kövess engem.“ És a fiatalember boldogan teszi le egész jövőjét az Úr kezébe.

Fülöpnek van egy barátja, Nátánáel, akinek épp ellentétes a jelleme. Hozzá rohan, és mondja: „Nátánáel, megtaláltuk a messiást, a Názáretből

21