Szolgálat 27. (1975)

Nemeshegyi Péter: „A szép Szűz Mária" Japánban

jón az űr kedvében“ (lKor 7,32). Nem tölti be szívét maradéktalanul semmi véges öröm, élvezet, véges tárgy vagy személy iránti vonzalom. Van benne valami „üresség“, amely ébren tartja azt a tudatot, hogy csak a Végtelen tölti be az emberszívet, — hogy vándorúton vagyunk, és elbámészkodni nem szabad. A házasélet a szeretet iskolája, de ha nem vigyázunk, a másokat kizáró önzés mesterpéldájává fajul. Mennyi rossznak volt az oka a családi gőg, vetélkedés, haszonlesés! Az egyéni önzésnél a családi önzés még veszedelmesebb, mert az erény álarcát ölti. A szűz szívét közvetlenül az Istennek szenteli. De a szűzi életnek is megvan a maga veszélye: ha nem vigyázunk, a tisztaság harmata az emberek iránti hideg közömbösség jégcsapjává merevedik. Az anyaság meleg szeretete, a szüzesség Istenhez kapcsolódó és ezért mindenki számára nyitott lelki szabadsága: ha ez a kettő egy emberben eggyé válnék, ez lenne a legnagyobb ideál. És Mária éppen ez: szűz és anya. Egészen Fiáé, egészen Istené, és egészen a miénk. Az Isten kertjében velünk együtt nyíló tiszta liliom.

5. Mária szíve: káprázatos zafír. A legrégibb időktől napjainkig megbabonázza a drágakő az emberek szívét. Milyen árakat fizetnek ma is az emberek egy-egy különösen szép ékszerért! Kemény a drágakő, el nem kopik, meg nem rozsdásodik; formája tökéletes, és mintha a nap minden sugara összesűrűsödnék benne, s titokzatos, áttetsző mélyéből szikráznék még szebben. A színtelen napsugár a zafírban bódító kéket ont.

Mária az isteni lét-, szeretet-, kegyelemsugarakat magába gyűjtő és azokat szeplőtelen szűzi, istenanyai létébe formáló drágakő. Eltűntek, elporladtak a híres, gazdag asszonyok, Mária kortársai, elmúltak, mint a tavalyi hő; de Mária él és sugárzik. „Mert örökké megmarad a szeretet, és az, amit a szeretet teremt“ (II. vatikáni zsinat, GS n. 39). Emberi nemünk dísze, büszkesége, eszménye: ő, a szeretet mindenhatóságának bizonysága.

De ez a zafír nemcsak magában fénylik, hidegen. Arra vágyódik, hogy a mi „Krisztus-ruhánkat“ díszítse, a mi mellünkön ragyogjon. A feltámadott ember szeretetét, működését, jelenlétét már nem korlátozza a tér és az idő. A feltámadott Krisztus ezért vándorlásunk útitársa, és vele együtt, az ő jóvoltából, az ő kegyelméből utunkon velünk van Mária.

Már húsz év is elmúlt azóta: mielőtt elhagytam volna Európát, hogy a távolkeletre induljak „Krisztus követségében“, meglátogattam még egyszer, utoljára Franciaországban a chartres-i székesegyházat. A középkori gótikus építészet remekműve ez; gyönyörűek főképp az eredeti színes üvegablakok. Ahogy a nap keletről nyugatnak járja útját, mintha életre kelne a templom: hol ez, hol az az ablak gyullad ki,

78