Szolgálat 26. (1975)
Tanulmányok - Nemeshegyi Péter: A Szentlélek az Atya és Fiú közösségében és az Egyházban
amelyik áthatja fajunkat, felemeli, átformálja, új, hatalmas erőkkel tölti el szívünket: a szerelem. A költészet ihlete, a zene titka, a szerelem tüze: ez és számtalan más példa mutatja, hogy az ember akkor él igazán, mélyen, boldogan, emberien, amikor léte egy önmagánál mélyebb gyökérből táplálkozik, amikor egy önmagánál nagyobb áradatba veti magát, amikor egy önmagánál nagyobb lelkesedés veszi birtokába. Ezek a gyökerek, áradatok, lelkesedések sokfélék és végesek. De van egy gyökér, egy áradat, egy lelkesedés, amely mindezeknél mélyebb, amely már nem ehhez a véges, teremtett világhoz tartozik, de éppen ezért közös gyökere és találkozó pontja minden teremtménynek; amely oly végtelen nagy, hogy a világmindenség hozzá képest porszem, és egyben oly végtelenül kicsiny, hogy teljes oszthatatlan lényében ott van egy kisgyermek szerető szívében: ez az Isten Lelke, a Szentlélek. Jézus és a Szentlélek Ez az isteni Lélek lényegénél fogva Jézushoz tartozik, az ő szívének lakója. Jézust azért hívják „Krisztusnak“, „Fölkentnek“, mert rája ömlött, mint királyi kenet és a szeretet lángját tápláló olaj, a Szentlélek (Lk 4,18). Ez a Lélek irányítja minden lépését, egész életét. Ebből a benső forrásból tapasztalja Jézus, hogy az Atya szereti őt mindenek felett, mint édes, egyszülött Fiát. És ez a Lélek az az erő, amely Jézus egész életének egyetlen egy tartalmat ad: „Igen, Atyám, úgy legyen, amint te akarod.“ Mert az isteni Lélek mélységeiből él, azért vonul át egész életén az a csendes bizonyosság és rendíthetetlen nyugalom. Igen, volt, hogy sírt és szenvedett, volt, hogy félt és remegett, volt az is, hogy haragra lobbant és szemei szikrát hánytak, volt úgy is, hogy szinte alig bírt magával az örömtől: de mindezek alatt az érzelmek alatt, mint nagy, méltóságteljes ár, hömpölygött tovább életének és szívének nagy folyama: „Én az Atyától jöttem e világra: ezért Atyámhoz megyek!“ „Prosz ton Theón“, „prosz ton patéra“ (az Istenhez, az Atyához): ez Jézus életének alaptörvénye. A folyó a tengerhez, a tűz a csillagokhoz húz: Jézus az ő Atyjához. így élt és így halt meg: „az örök Lélek által saját magát adta tiszta áldozatul Istennek“ (Zsid 9,14). De ez nem volt a vég. Az Isten Lelke élet és minden életnek forrása, Aki így élt és így halt meg a Szentlélek szeretet-folyamába olvadva, az ha meghalt is, élni fog: feltámad! Az Atyaisten életadó Leheletével támasztotta fel Krisztust (Róm 8,11). És ez a feltámadott Fiú emberi természetének minden rétegében, teljes egészében át meg át van itatva a Szentlélek áradatával, át meg át van tüzesedve a Szentlélek tüzével, fel van ruházva az isteni Lehelet korlátlan szabadságával. Már nemcsak önmagában éli a szentleikes életet, hanem küldője, adója a Szentiéleknek mások számára. Ő az, akinek átszúrt kebeléből buzognak örökké az élő vizek forrásai. Ö a „második Ádám“, „az életadó Lélek“ (iKor 15,45), aki a Szentlélekkel együtt bennünk is élni tud 8
