Szolgálat 26. (1975)
Eszmék és események - A nő az Egyházban (G. Kranenburg - Jánosi B.)
fogás, amely a mindenütt tapasztalható rosszért, az emberi léttel elválaszthatatlanul összetartozó szenvedésért, küzdelemért a nőt teszi felelőssé. Pedig ha a Szentírást — most már az újszövetséget — újra kezünkbe vesszük, nem találunk tápot ennek a nézetnek fenntartására, A Messiás a nő méhén keresztül lép a világba, a férfi közreműködése nélkül. Ezzel az Atya a lehető legmagasabb méltóságra emeli a nőt. Lakást vesz magának benne! Mária az Isten élő temploma. Jézus életében a nők fontos és a férfiakkal egyenrangú, ha eltérő szerepet is játszanak. Kíséretében mindenütt ott vannak az asszonyok, és „szolgálnak neki“. A kánai menyegzőn Mária figyelmezteti Jézust: „nincs boruk!“ A Fiú ugyan kitérően válaszol, és Mária szerényen vissza is vonul, de azért utasítja a szolgákat: „tegyétek meg, amit mond nektek“, és megtörténik az első csoda. A Szikem kútjánál tikkadtan ülő Jézus nemcsak inni kér a szamariai asszonytól, de hosszasan elbeszélget azzal, akivel hivő zsidó szóba sem állna. A tanítás ugyan meghaladja az asszony értelmét, de szívében világosan érti, hogy valami rendkívüli történik vele, és rohanva megy, hogy oda- csődítse a város lakosságát. Jönnek is szavára, még ha fecsegésnek tartják is szívből fakadó lelkendezését. Az intuitíven felismerő, mélyen érző, asszonyi szívből fakadó hitet Jézus gyakran viszonozza csodát közvetítő szóval, pillantással. „Leányom, a te hited meggyógyított téged" — mondja a vérfolyásos asszonynak. A kánaáni pogány anya szerény, de kitartó érvelésének nem tud ellenállni: „mert ezt mondottad, eredj, az ördög kiment a lányodból“. Márta és Mária házába betérve két asszonyt oktat ki Jézus a munka és az imádságos odafordulás értékrendjéről. A házasságtörő asszonyt mély emberismerettel menti meg a megkövezéstől: „én sem ítéllek el, menj és többet ne vétkezzél". A másik bűnös asszonyhoz is van jó szava, sőt dicsérete, amikor az vagyont érő kenettel és bűnbánó könnyeivel öntözgeti lábát. Dicséri és példaképül állítja szeretetét. A templom tornácán üldögélve pedig külön tanítást fűz a szegény özvegy nevetségesnek tetsző alamizsnájához. Ez az asszony szíve egyszerűségében megértette, hogy nem a „mennyi“, hanem a „hogyan“ a fontos. A Golgotára vezető úton Veronika győzi le nagyon is érthető, emberi félelmét. Kilép az ellenséges tömegből, és bátran nyújtja oda a kendőt, ösztönös női mozdulat, amely a maga egyszerűségében kimondhatatlan vigaszt tud közvetíteni. A kereszt alatt roskadozva ugyan, de a végsőkig rendíthetetlenül állnak ott az Anya és az asszonyok. Húsvét hajnalán pedig az utóbbiak az elsők, akik a szívükben égő szeretettől és fájdalomtól kergetve, katonát, őrséget, talán életveszélyt is kockáztatva sietnek a sírhoz, és ők az elsők, akik tanúságot tesznek a feltámadásról. 67
