Szolgálat 26. (1975)

Tanulmányok - J. D. Zizioulas: Az Egyház pneumatológikus dimenziója

fgy az Egyház pneumatológiai dimenziója magában foglalja, létrehozza helyi jellegét. De amint a Lélek emberi szinten nem egyedeket, hanem egységben lévő személyeket teremt, éppúgy elképzelhetetlen ekkleziológiailag, hogy a Lélekben élő helyi közösség egyénileg elkülönüljön. Az Egyház szerkezetében kétféleképpen jelentkezik ez: a) időbeli egység az apostoli utódlás útján, b) térbeli egység a püspöki tanácskozásokon.

Sajnos mind a két forma áldozatul esett a krisztológia és pneumatológia közti igazi szintézis hiányának vagy egyensúlytalanságának. Ha itt kijelöljük a pneumatológia megillető helyét, akkor ezek is megszabadulnak az egysíkúan történelmi jellegtől és a kollektivizmus értelmében felfogott egyetemességtől. Minden püspökszentelés új meg új Pünkösd,14 mindenkor az eucharisztikus közösségen belül, amelyben mindegyik egyházi „rend" — a világiakat is beleértve — döntően tevékeny,17 és egyben az apostolok áthagyományozta hit hagyományán (a tradíción) belül. Ugyanígy a konciliaritás a kollektivizmus minden formáján fölül álló karizmatikus esemény, amely nem kényszeríti rá megát a helyi egyházakra, és maga is csak azzal bizonyul hitelesnek, ha elfogadják.18 Ez az esemény azonban szinodális intézmények útján valósul meg, és kapcsolatban van a történelmileg adott egységközponttal, illetőleg központokkal.

2) „Karizmatikus“ és „intézményes“ Egyház

Itt újból sarkalatos jelentőségű az igazi szintézis az Egyház krisztológia) és pneumatológiai dimenziója között. Mondhatnánk talán, hogy az Egyház intézményes elemei (pl. a szentségek és az egyházi szolgálat) a krisztológiá- val vannak szoros kapcsolatban,19 de ha nem tesszük a pneumatológiát a krisztológia szerves részévé, elkerülhetetlenül odajutunk, hogy különböztetni fogunk „intézményes" és „karizmatikus" oldal között. Valóban így történt főleg Nyugaton, ahol még a mi időnkben is ellentétbe állítják az „ordi- nált", intézményes jelleget a „karizmatikussal". Úgy látszik, a pünkösdista mozgalom virágzása ebből az ellentétből fakad.20

Ez a probléma az ősegyházban is fölvetődött, pl. a gnoszticizmus vagy a montanizmus mozgalmával. De a krisztológia és pneumatológia igazi szintézisének alkalmazása megadta a megoldást. Iréneusz kifejti a püspökségnek egyszerre krisztológikus és karizmatikus teológiáját, Ciprián pedig egészen odáig megy, hogy teljesen azonosítja az Egyház jogi és karizmatikus határait.21 Az intézményes elem a Lélekben karizmatikus lesz, a karizmatikus pedig intézményes: „Ubi Ecclesia, ibi et spiritus Dei, et ubi spiritus Dei, illic Ecclesia“.22 A Lélek ott fúj, ahol akar (Jn 3,8), de tudjuk, hogy Krisztus irányában akar fújni (Jn 16,14). Ugyanakkor ez a Lélek a közösség Lelke, és ahol ő fúj, ott nem jó keresztény egyéneket teremt, hanem közösséget (vö. Csel 2). «

Mindez arra a megállapításra ösztönöz, hogy a Lélek mozgását nem lehet előre megmondani, de annak végső irányát igen. Rendkívüli szolgálatok nem

24