Szolgálat 26. (1975)

Tanulmányok - J. D. Zizioulas: Az Egyház pneumatológikus dimenziója

emberiség, sőt a teremtés összegezőjét. De bár ez teológiai közhely, amelyet mindenki készséggel elismer, alig hangsúlyozzák, hogy mindez elképzelhetetlen pneumatológiia nélkül: a Lélek tárja ki a valóságot a viszony irányába. És ez ugyanúgy, sőt legfőképpen vonatkozik Krisztusra.

Mármost az Egyház misztériuma ebből a maga teljességében tekintett krisztológiai-pneumatoiógiai eseményből születik. Az Egyház az „Egy“ és a „sok" egységének titka; nem úgy, hogy az „Egy“ először Egy, utána pedig „sokká" lesz, hanem úgy, hogy ugyanakkor „sok“.

Ez jelentős következményekkel jár az üdvösségtörténet fogalmára nézve. Ezt a fogalmat rendesen lineáris történelmi fejlődésként értik, amelyet különböző szakaszaiban az egymásra következés és az okság jellemez. Egyház- történeti jellegű közeledésnél kezdhetünk valamit ezzel az értelmezéssel; de ez-e a helyes közeledés akkor, amikor az Egyház természetét és misztériumát nézzük? Semmi kétség: az Egyház pneumatológiai dimenziójának pontosan az a jelentősége és sajátossága, hogy fölébe emelkedik az egyirányú történetiségnek, és az eszkatont az Egyház anamnézisének (vagyis történeti tudatának) részévé teszi. így mondhatja az Egyház az eucharisztikus anam- nézisben, hogy (az Úr) „második eljövetelére . . . emlékezik" I (Vö. Aranyszájú Szent János liturgiájának aoaforáját.) Ez „a Lélekben" történik, és olyan alapvető jelentőségű, hogy arra inti az egyháztant: ne húzzon rá mindenképpen egyvonalú történetiséget az Egyház misztériumára. Hisz különben mi értelme volna, hogy az Egyház Izrael történetét a saját történetének vallja, nem előkészítő, hanem teljes, aktuális értelemben? Ez nem a történelem platónikus megszűnése, mert mindez a túlemeikedés a történelmen a történelemben és a történelem által megy végbe, csak annál jobban megszenteli és igazolja a történelmet. Ami itt megszűnt, az a történelmi okság, mert így az Egyház történeti létének egyedüli oka az isteni tevékenység lett. Ügy mutatja ez be a Leiket, mint „Spiritus Creator"-tr és az Egyház titkát összekapcsolja a teremtéssel, szervesen egyesítve kegyelmet és természetet.

3) Ha hűségesen alkalmazzuk ezt a szintézist, akkor a krisztológia és pneumatológia vagy egyháztan kapcsolatában nem dolgozhatunk többé az okság elvével. Az Egyházat nem egy előtte létező (akár krisztológiai, akár pneumatológiai) tényező okozta, hanem egyszerre alkotja mind a kettő. A krisztológiai esemény időrendben ugyan megelőzi a pünkösdöt, de a Lélekben túlemelkedünk ezen, — János evangéliumában a Léiek megadása a krisztológiai események egy része. A Lélek szerepe pontosan az, hogy meghaladja a lineáris történelmet, — és ettől az Egyház nem lesz kevésbé krisztológiai valóság. Éppen azért Krisztus teste, mert „szellemi test“.

így válik az Egyház a Lélekben magának a Szentháromságnak képmásává: ott a lényeg és a lét, a természet és a személy nem oka egymásnak, hanem azonos egymással. Ezért az egyháztanban lehetetlen különböztetni „lényeg“ és „esemény“ között.'3 Ez a Lélek hozzájárulása az Egyház ontológiájához.

22