Szolgálat 26. (1975)
Tanulmányok - J. D. Zizioulas: Az Egyház pneumatológikus dimenziója
ennek az eseménynek a bolygója, ennek szolgál, bizonyos értelemben ettől függ. Sok modern ortodox teológusnak ez „krisztomonizmus“, vagy éppen a „Filioque“ másik formája.8 Másrészt, hogy hangsúlyozzák a Lélek függetlenségét Krisztustól, felbukkant „a Lélek ökonómiájának“ a gondolata,9 és az egyháztant többé-kevésbé a pneumatológia felé tolták. Mindez mutatja, milyen komoly mulasztása a teológiának, hogy nem sajátította el krisztológia és pneumatológia szintézisét, a korai egyház megoldását. Mind a nyugati, mind a keleti atyák alapvetően úgy látják, hogy Isten „ad extra“ tevékenysége egységes,10 ez pedig nem tűri meg, hogy az üdvösség rendjét krisztológikus és pneumatológikus részre tagoljuk. Bármilyen sajátos is a Lélek szerepe — nyomban rá fogunk térni —, mégis roppantul veszélyezteti az üdvösség rendjének egységét, ha a Lélek külön „ökonómiájáról“ beszélünk. Különösen az Egyházat tekintve. Ilyen felfogással nehezen érthetjük meg azt a bibliai állítást, hogy az Egyház Krisztus teste, nem pedig a Lé leké. Az egyháztan kiinduló pontja kétségtelenül a krisztológia. De elképzelhető-e krisztológia önmagában, pneumatológia nélkül? Ez megköveteli az imént említett szintézist; és szerintünk ez a szintézis az Egyház igazi megértésének elengedhetetlen föltétele. Ha igazi szintézishez akarunk elérkezni krisztológia és pneumatológia között, akkor minden következményével együtt komolyan kell vennünk a Bibliának azt az állítását, hogy Krisztus a Lélek erejéből született, a Lélek kente föl, és egész léte teljesen a Lélekben való lét volt. Milyen következményekkel jár ez a krisztológiára nézve? Ez két kérdést zár magába: mi a Lélek műve, és hogyan befolyásolja ez a krisztológiát. A Lélek művét Biblia és hagyomány különféle módon írja le, többnyire ilyen kifejezésekkel: „hatalom“, „megszentelés“, „Igazság Lelke“, ,.Szabadság Lelke“, mindenekfölött pedig „életadó“ és „az egység (kommúnió) Lelke“. Mindezek közül a két utolsó látszik az ekkleziológia szempontjából a legjelentősebbnek, különösen azért, mert valójában a többit is magába foglalja. Pál és majdnem mindegyik szentatya ennek a két kifejezésnek a világánál nézi a Lélek művét.11 Jelentésük lényegében azonos, mert Isten élete, amelyet a Lélek ad, személyek közösségének élete, s ilyen minőségében teremt a Lélek hatalmat, dinamikus létet, megszentelődést, csodákat, jövendöléseket, így vezet az Igazságra: ő az, akiben mindez történik. Ennélfogva krisztológia és pneumatológia mindennemű szintézisének legfontosabb következménye — és a teológia ezt még nem vette teljesen számításba: Ha egyszer Krisztust nem lehet a Lélek nélkül elgondolni, akkor létének abszolút lényege a reláció. Nem gondolhatjuk el a mi tapasztalati egyedi létünk módján, Nem egyén, hanem személy a szó igazi értelmében; létével lényegileg együtt jár a test. A Biblia úgy beszél róla, mint „korporativ személyiségger rendelkező Messiásról (Isten Szolgája, Emberfia stb.),12 az atyák pedig Pál nyomán úgy írják le, mint az egész 21
