Szolgálat 25. (1975)

Az egyház szava - VI. Pál üzenete a hivatások napjára

séget erőfeszítéseinek hiábavalóságáért, hiúságának nevetséges voltáért, napjainak múlandóságáért? Ki tud értelmet és értéket adni az emberi tudásnak, ki tudja megtisztítani és megerősíteni a szeretetet, ki tud megtanítani a szépség igazi titkára, ki tudja megbecsülni a könnyek értékét, ki tud ajtót nyitni a természetfölötti élet megálmodott lehetőségének?

Mert ezekből és még száz más kérdésből, az emberéletnek mindennapi valóságát meghaladó felmagasztalása felé feszülő kérdésekből komponálódik a hivatás szimfóniája. Isten hív az élete transzcendens teljességére vágyakozó emberiség szavával; ez az élet különben elhibázott lenne.

Ki tudja meghallani ezt a könyörgő kórust? Ez a modern hivatás első jellegzetessége: a szociológiai-vallási mozzanat.

Hallgassatok tovább, fiatalok. Most egy másik, baráti és bölcs hangra kell hallgatnunk. Ez a második mozzanat: a lélektani-vallásos. Itt szakemberre van szükség: a lélek mesterére, szellemi vezetőre, a szívek titkaiban jártas jóbarátra. A hivatások napja a tiétek és az Egyházé; beszéljünk most tanítónkról, az Egyházról.

Tiétek ez a nap, ha vannak közietek, akik képesek megérteni egy rendkívüli hivatás nyelvét: hogy mindenestül odaadjuk magunkat Krisztus szere- tetére és szolgálatára. A Szentlélek legtitkosabb jelzéseinek felfogásáról van szó. Nem könnyű dolog. Az szükséges, hogy be legyünk avatva (bocsássa^ tok meg a kifejezésért) egy jóslási technikába; vagyis a „discretio spirituum" birtokában kell lennünk, értenünk kell a lelkiélet jelenségeinek megkülönböztetéséhez. Egy manapság divatos kifejezéssel is élhetnénk, alkalmazva a vallási élet területére: az evangélium pszichoanalitikusára van szükség. Meg többet mondunk: karizma kell hozzá (vö. 1Kor 12,10). Elengedhetetlen követelmény ez, de nem nehéz megoldani, ha olyan személyt választunk ki helyzetünk értelmezésére, aki bölcs és szent; és ilyenekben Isten Egyháza bizonyára nem szűkölködik.

Csak most válik a kérdés igazán drámaivá, abban az értelemben, hogy a hívó szó megkettőződik: egy mástól származó, külső, emberi hang, és egy személyes, belső ihletés. Melyik érvényesül inkább? melyik a hatalmasabb? Ez a hivatásról való megbizonyosodás döntő szakasza, s ettől függhet egy életsors, ezer más következménnyei együtt. Feszültség keletkezik. De nem kell félni, éspedig két megnyugtató okból. Az első ennek a gyötrő, de azután csak látszólagosnak bizonyuló kétértelműségnek egy jellegzetes tapasztalata: amikor ugyanis a hivatás valódi, a két hang hamarosan egyértelművé válik, és összhangjuk kimondhatatlan bizonyosságot szabadít fel bennünk. Idézhetnénk itt Beda Venerabilis magyarázatát Máté (Lévi) apostol meghívásához, Márk evangélista elbeszélésében: „Ipse Dominus, qui hunc (Levi) ex- terius humana allocutione ut se sequeretur vocavit, intus divina inspiratione ut mox Vocantem sequeretur accendit“ — „az az Úr, aki'kívül emberi szóval hívta követésére, belül isteni sugallatával felgyújtotta, hogy a Hívót kövesse“

54