Szolgálat 25. (1975)

Tanulmányok - Löffler Mária: Isten adja a növekedést (Damian Deveuster, a leprások apostola)

A lepra terjedése és a betegek helyzete komoly gondot okozott a honolului kormánynak és a püspöknek is. Az egészségügyi bizottság úgy intézkedett, hogy a leprás okát Molokai szigetére szállították. A kormány pénzt bocsátott rendelkezésre, kórház létesült, a betegek élelmet, ágyneműt és ruhát kaptak. A sziget másik oldalán élt a főintendáns, a betegek közül nevezték ki két helyettesét, kb. 100-200 egészséges családtag is a betegekkel ment, de különben senki sem törődött velük. A két lepratelepen hiányzott az állandó orvos, ápolónővérek, lelkész, rendőrség. A betegek rettegtek odakerülni, a rendőrség erőszakkal szakította ki őket családjuk köréből. Az embertelen környezetben, ápolás nélkül, leírhatatlan piszokban 40 %-uk már az első évben meghalt. Az embereken kétségbeesés vett erőt, ittak, erkölcsileg teljesen leszüllöttek, elállatiasodtak. Maguk a betegek, de a közvélemény, a sajtó is követelte már, hogy történjék valami az érdekükben.

Ilyen körülmények között érkezett P. Damian püspöke kíséretében 1873. május 10-én a szigetre, egyelőre ideiglenesen, csupán a breviáriumával. A betegek testi-lelki elhagyatottsága mélyen megrendítette. Hamarosan a szokott módján olyan levelekkel ostromolta elöljáróit, amelyeknek nem lehetett ellenállni: Kész végleg ezek között a szerencsétlenek között élni, főleg a sok haldokló miatt. Egy honolului újság is szenzációként közölte, hogy végre egy katolikus pap önként vállalta a munkát a leprások között. „Akármi is a vallásos meggyőződése, ez az ember egy keresztény hős“ — írta a nemkatolikus újságíró. Az elöljárók beleegyeztek, hogy maradjon.

Az egészségügyi bizottság egyes tagjait azonban irigység töltötte el az atya hirtelen népszerűsége miatt. Elűzni nem tudták a szigetről, de a fertőzés veszélye ürügyén megtiltották, hogy rövid időre is elhagyja. Azt hitték, ezt az önkéntes bebörtönzést nem fogja vállalni. Kimondhatatlanul szenvedett e miatt az igazságtalan rendelkezés miatt — de maradt. Pedig egyáltalán nem látszott könnyű feladatnak élete végéig nap mint nap a betegek gennyedő sebeit látni, a szörnyű szagot elviselni, amit ezek az élve elrothadó szerencsétlenek árasztottak. A bosszantás folytatódott: amikor a provinciális meglátogatta, nem engedték a partra, sem P. Damiánt a hajóra. P. Damian egy csónakból, hangosan — francia nyelven — gyónt meg. (Később visszavonták ezt a rendeletet.)

P. Damian az őt jellemző lendülettel, nagy akaraterővel, kitartással és végtelen jósággal fogott új munkájához. Mint papnak a hívek lelki gondozása volt a feladata. De rögtön rájött, hogy itt sokkal többet kell tenni: a szerencsétlen, gyógyíthatatlan betegek emberi sorsán kell könnyíteni. A betegek szenvedéseit lehet enyhíteni, életüket meg lehet hosszabbítani. És ismét akcióba lépett, leveleket írt mindenfelé, és ismét nem lehetett neki ellenállni. Az egészségügyiek rájöttek, hogy az atyában kitűnő munkatársra találtak. Becsülni kezdték, megkérdezték véleményét, együttműködtek vele. ö pedig addig nem nyugodott, amíg a betegek érdekében el nem érte, amit helyes44