Szolgálat 25. (1975)

Tanulmányok - Löffler Mária: Isten adja a növekedést (Damian Deveuster, a leprások apostola)

nek tartott. Minden újításnak ő volt az éltető lelke, legtöbbször kezdeményezője és fizikai munkása is.

Eleinte elővigyázatos volt: inkább egy pandanusfa alatt aludt a szabadban, amíg külön faházat nem építhetett magának, és ide kezdetben nem engedte be a leprásokat. De hamarosan rájött: ezeknek az emberi roncsoknak szeretette, atyára, barátra van szükségük. Elővigyázatossága csak megbántaná őket. Ezért baráti kapcsolatba lépett velük. Hetenként mindenkit végiglátogatott, engedte, hogy kezet fogjanak vele, ha étellel kínálták, egy tálból evett velük. Maga kötözte sebeiket, amputálta leváló tagjaikat, söpörte szobájukat, vizet hordott nekik. Sugárzó egyénisége, örökös derűje, jó humora, élénk beszédessége elfeledtette az emberekkel szomorú sorsukat, bátorságot, reményt öntött beléjük. „Leprás lettem a leprások között — írja (még egészséges korában!) Szent Pált visszhangozva —, hogy mindnyájukat megnyerjem Krisztusnak. Ha prédikálok, legtöbbször azt mondom: ,Mi leprások*.“

P. Damian gyakorlati érzékű ember volt. Intenzíven foglalkozott a leprát enyhítő orvosságokkal, makacsul követelte, hogy elegendő mennyiségű gyógyszert, több ruhát, melegebb takarókat, több és tápláló élelmet küldjenek a szigetre. Neki magának is volt adományokból egy kis raktára, amelyből kivétel nélkül mindenkinek juttatott, aki rászorult, akár katolikus, akár protestáns, akár pogány vagy züllött volt az illető. Kiharcolta, hogy vízvezetéket létesítsenek és csatornázzanak. Utat építtetett a két falu, Kalavao és Kalau- papa között. A betegek új házakat kaptak, 3-4000 házat ő maga ácsolt. Földművelésre, állattartásra, virágoskertek ültetésére biztatta őket. Keményen leszoktatta a részegeskedőket az italról, erélyesen szembeszállt az erkölcstelen életmóddal. A szüleiktől elszakított gyermekeknek két árvaházat építtetett, a fiúkét jó ideig maga vezette: a gyermekekkel való foglalkozás volt legnagyobb öröme. Nemes szórakozást is nyújtott a szerencsétlen embereknek. Hangszereket szerzett a lágy kedélyű, muzikális kajakoknak, énekkart, zenekart szervezett. Ha vendég érkezett a szigetre, virágdísszel, zenekarral, lovas felvonulással fogadták. Három éve volt P. Damian Molokai szigetén, amikor a leprások azt mondták, hogy jobb itt a sorsuk, mint otthon volt. A tömérdek munka közepette P. Damian is rendszeresen azzal végezte leveleit: „Maradéktalanul boldog vagyok!“

Elsősorban azonban pap maradt. 1877-ben felajánlották neki az alintendáns) állást évi 10 000 dollár fizetéssel. Visszautasította: „Ha csak a pénzért dolgoznék, nem maradnék öt percnél tovább. Egyedül Isten, az ő szolgálata a lelkek érdekében tart itt.“

Fennmaradt egy füzete, amelybe prédikációs, hitoktatási vázlatokat, lelki feljegyzéseket írt. Mélyen hitt Isten jóságában, egész magatartásával, önzetlen Jóságával és önfeláldozásával ezt akarta közvetíteni. Sugárzó egyéniségének, határozott, de meleg szavainak nagy hatóereje volt. „Önkéntes rabsága az emberiség roncsai között Isten szeretetének bizonyítéka volt számukra. Nem is kellett volna beszélnie róla“ — mondta Georges Goyau. P. Damian

45