Szolgálat 25. (1975)

Tanulmányok - Lukács László: Hála a szenvedésben

Boldogságunk eszközének véltük az embereket —

nem személynek, boldogságunk céljának, vágyunk végállomásának.

Aztán megláttuk, hogy a földön mindenki a boldogságot keresi.

Megborzadtunk, hogy a világon mennyi a rossz, a bűn, a szenvedés.

És ádáz, konok harcba indultunk ellene,

immár nemcsak önmagunkért, hanem mindenkiért: irtsuk ki a fájdalmat, töltsük meg örömmel az életet.

Sokan közülünk kétségbeestek,

s feladták a reménytelennek bizonyuló küzdelmet.

Mások megpróbáltak fölébe emelkedni jónak és rossznak, sztoikus bölcs módjára, akár Hamlet,

„férfiként, ki a sors öklözését vagy jutalmait egyképpen fogadta".

A tárgyak világába illesztettük bele Istent is, a teremtés és a gondviselés címén.

Nem az emberek voltak fontosak, hanem tulajdonaik —

Istenből is csupán a gondviselése érdekelt.

Úgy tanultuk: a gondviselés kiment a bajból.

ügy tanultuk: Isten terített asztala mindnyájunkat vendégül vár. ügy tanultuk: örül, hogy szerethet minket.

Elkényeztetett mafla gyerekként fürösztgettük magunkat gondoskodása langyosvizében, gondatlanságán méltatlankodva, ha valami baj ért.

Azt hittük: hiszünk Istenben.

Pedig csak a természetben, a tárgyakban hittünk.

Azt hittük: szeretjük Istent.

Pedig csak a tárgyakat szerettük, önmagunkat.

Észrevétlenül életfogytig tartó rabságra ítéltük magunkat önmagunk és a tárgyak börtönében.

II.

Az emberiét: emberré válás. Emberré pedig csak együtt válhatunk, másoktól és másokat szeretve. Emberré csak a szeretetben válhatunk, ÉN-né csak egy TE-vel kapcsolatban (mint Martin Buber, Karl Jaspers, Martin Heidegger, Romano Guardini, Erich Fromm és annyian mások, egzisztencialisták és pszichiáterek, filozófusok és teológusok, mindnyájan egyöntetűen mondják). A személy korrelációs fogalom, csak másokkal kapcsolatban születhet meg és maradhat fönn, azaz teljesülhet be.

Létünk fenntartó eleme, beteljesülése a szeretet. Hányszor elmondták ezt már! Mégis mindannyiszor bajba kerülünk, valahányszor beszélni kezdünk róla. Hiszen valamiféle élménye a szeretetről mindenkinek van, s mindenki már azt a keveset is szeretetnek mondja, amit belőle megélt, holott ezeknek az élményeknek többnyibe alig van közük a szeretethez. így aztán bárki, akár Krisztus (tehát maga a Szeretet)

22