Szolgálat 25. (1975)

Tanulmányok - Lukács László: Hála a szenvedésben

A személytelen vegetálás életformájában a hála élménye ismeretlen. A fájdalom is csak biológiai rossz közérzetként, a testi összkomfort- érzés hiányaként jelentkezik. „Lelki“ fájdalmakról (pl. szeretethiány, bűntudat stb.) is csak akkor vesz tudomást, ha azok már testi következménnyel (pszichés zavarok, szorongás, gyomorfekély stb.) is járnak. Korunk irodalmában talán Fejes Endre rajzolta meg legplasztikusabban ezt a létmódot a Hábetler család életében (Rozsdatemető c. regényében): „Éltek, ugyanúgy, mint a hörcsögök. Dzsessz, tánc, hajrá Fradi. Csak zabáitok, tömitek magatokat túrós csuszával, rántott hallal, böfögtök és ágyba bújtok!“

A tárgyak világának is megvannak a maga örömei és fájdalmai, önmagában mégis embertelen.

A tárgyak világa néma. Szótlan a vegetáló ember is. Elemezheti és leírhatja a művészet és a tudomány. De szóra bírni csak a vallomás képes.

Első vallomás: a tárgyak boldogtalan öröme

„Amíg gyermek voltam, úgy beszéltem, úgy gondolkodtam, mint a

gyermek“ (lKor 13,11).

örültünk a tavaszi langyos levegőnek, az első hópelyheknek télen, egy kirándulásnak, egy mosolynak, elismerő szónak.

Természetes volt minden öröm,

természetellenes minden fájdalom.

örültünk minden örömnek:

természetes volt, hogy gondoskodnak rólunk,

elhalmoznak ajándékokkal.

Haragudtunk minden fájdalomért:

megdermedtünk a félelemtől, vagy segítségért toporzékoltunk.

Gyermekkorunkban megtanítottak arra, hogyan kell kérni és megköszönni. De a szó illemforma volt, értelmetlen „köszönömszépen“.

Hálásak nem voltunk, csak örültünk vagy háborogtunk.

A külső hatásoknak kiszolgáltatva éltünk,

mint egy kőszikla melegszik és lehűl a hőmérséklet változására.

Boldogtalanok voltunk a tárgyak örömei között,

csupa szeretettel körülvetten mégis magányosak.

Fölfedeztük, hogy a világ gyönyörű, teli a tárgyak örömével.

Fölfedeztük, hogy ezeket az örömöket megkaparinthatjuk magunk is, pénzzel, munkával, ügyeskedéssel.

És harcba indultunk függetlenségünkért: boldog az, aki szabad — gondoltuk —, aki tetszés szerint szerezheti be örömeit.

Nem törődtünk senki mással:

tárgynak néztük az embereket is,

kívánatos, hasznos, kedves,

vagy utálatos, ijesztő, káros tárgyaknak.

21