Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Szabó József: Albert testvér, Krisztus torzóinak restaurátora
városok is segítségét kérik. A bűnözési statisztika erőteljes csökkenése önmagáért beszél. De a szerződésben arra kötelezte magát, hogy az asszonyok menedékhelyét, ezt a még visszataszítóbb bűntanyát is gondjaiba veszi, mert — mondja a rokkant — csak így haladhat a társadalom „két lábbal“. Ehhez női munkatársakra van szüksége. Az első az ötvenéves Anna Lubanska, rendi nevén Franciska nővér. 1891 elején a bíborosérsek kezéből már hét jelölt veszi át a férfiakéhoz hasonló durva rendi ruhát. Mindez persze még kevésbé történhet meg a város közfelháborodása nélkül, mint annak idején a férfi albertinusok vállalkozása. Hogy csak a két végletet említsük: a kerítőasszonyok banditákkal összefogva a szó szoros értelmében ostrom alá veszik a nővérek szállását, — a pálos prior viszont egy héten át kikerüli őket az áldoz- tatásnál, úgyhogy ismét az érseknek kell beavatkoznia. „Krakkó végül is megszokott bennünket“ — írja hidegvérrel egyikük. Bár amikor egy derék paraszt látta, hogyan emel az egyik erőteljes nővér játszva egy mázsás zsákot a szekérre, így sóhajtott fel: „Ha meggondolja az ember, hogy a legjobbak kolostorba mennek, nekünk meg csak az alja jut!“ A rend igazi „anyja" azonban a podoliai Marysia Jablonska, Bernardina nővér lesz. A tizennyolc éves fiatal lány sugárzó kedvességével, éles értelmével, föltétien nagylelkűségével valóságos tükre Albert testvér lelkének. Órák hosszat ül a lábánál (szék nincs a szálláson), és hallgatja oktatását. A lélek kezdeti ujjongó felszárnyalása után hamarosan hosszú, sötét alagút vár rá, kétségbeesés vesz erőt rajta, míg végül lelkének atyja az odaadás egy hősi aktusának aláíratásával menti ki ebből. Húszéves, amikor Albert testvér főnöknővé teszi! Atyja halála után ugyanolyan makacsul védi meg annak szellemét, elsősorban a szent szegénységet, mint valaha Assisi Klára Ferenc örökségét. 24 évvel élte túl. Öt bízták meg a rendi szabályok kidolgozásával. Ennek az egészen egyéni és ragyogóan természetes, minden „klisét“ csúffá tevő tüzes léleknek a jellemzése külön tanulmányt igényelne. Az a 85 levéltöredék, amelyet Albert testvér távollétében írt neki, meg saját följegyzései és levelei a lelkiség gyöngyei. Közös gyóntatójuk Albert testvér „csodálatos kiegészítőjének" és „szellemi örökösének" nevezte. Kettejük lelki egysége tökéletes és zavartalan: ugyanazért és ugyanúgy élnek. Utolsó hónapjaiban cukorbaja következtében szörnyű kelések és sebek borították el testét. Isten egy régebbi felajánlását hallgatta meg így. Halála előtt ezt mondhatta: „Mindent, amit életemben tettem, Istenért tettem." Végső szavaival az Egyház sorsáért aggódott, és azt kötötte leányai lelkére: „Tegyetek mindenkivel jót!" 1939-ben 55 házban már több mint 500 nővér működött. A legújabb adatok szerint hatszázon fölül van a számuk. Noviciátusuk mindig tele van, többen jelentkeznek érettségivel, sőt magasabb képesítéssel is, sokan diplomás ápolónők. Ma már természetesen nem menedékhelyeket gondoznak, hanem a jelen szükségleteihez alkalmazkodva gondozóintézetekben, gyógyíthatatlan betegek, vakok ellátásában tevékenykednek. A szegénységhez híven ragaszkodnak: tulajdonuk nincs, vászonfüggönnyel cellákra osztott közös termekben, deszkapriccseken alszanak, vastag köntösüket maguk szövik. A remeteségek Albert testvér sokat követelt övéitől. „Nem kímélt minket, mert magát sem kímélte." De nagyon jól tudta, hogy szükségük van föllélegzésre, megpihenésre is. Ezért létesítette noviciátusul is szolgáló remeteségeit (Werchrata, Kalatowski), természeti szépségekkel dúsan megáldott helyeken, ahol a testvérek Isten teremtésének szemléletével, kétkezi munkával (egyben megélhetésükről is gondoskodva) és a hegylakó parasztokkal való természetes érintkezésben üdülhettek föl a nyomor és bűn légköre után. Nővérei szigorú klauzurában élték itt az imádság életét. Az üdülésnek is meg kell hogy legyen a „stílusa" — mondogatta Albert testvér, s ez a kemény stílus fölért egy lelkigyakorlattal. Tudta, hogy az ő embertelen föftételek közt folytatott szolgálatukhoz testileg-lelkileg erőteljes, kiegyensúlyozott emberekre van szükség, azért kiképzésüket is szándékosan keményre fogta. Még templom sincs a közelben: vasárnaponként négy órát gyalogolnak a szentmiséért. „Nem baj az — mondja —, 52