Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Szabó József: Albert testvér, Krisztus torzóinak restaurátora
lángoló szíve.“ Ez a szív képtelen volt belenyugodni a gyűlölet és a nyomor uralmába. Albert testvér rövidesen azzal az elképesztő ajánlattal áll a városi tanács elé, hogy kibéreli az Ogrzewalniát. Kötelezi magát rendbehozására, a gondozottak élelmezésére, tisztántartására, a városnak való rendszeres számadásra, s mindezt minden ellenszolgáltatás nélkül. A városatyák megdöbbenésükben el akarják utasítani. Szerencsére egy ortodox zsidó is ül köztük, aki meglátja, micsoda nyereség lesz ez a városnak, a közbiztonságnak, és rájuk pirít: hiszen kezet kellene csókolniok ennek az embernek! Albert testvér mázolóleckéket vesz egyik menhelyi „kollégájától“, és sajátkezűig pingálja ki a falakat. Megkezdődik a szinte reménytelen küzdelem a féregtelenítés és a tisztaság érdekében. (Följegyezték, hogy első menhelyi éjszakáján Albert testvér le sem húnyta a szemét. Kettő tartotta ébren: Isten — és a tetvek. Ez lett az ő élő „vezeklőinge“, — ő ugyan az „ékszereinek“ nevezte őket.) Az élelem megszerzésére kordéval járja végig a várost, csengőt rázva, hogy rossz lábával ne kelljen mindig leszállnia. A piaci kofák azonnal kegyeikbe fogadják — szegény jól megérti a szegényt! És a krónikás föl- jegyzi: ő olyan lovaglás udvariassággal köszönte meg az adományokat, hogy nem tudni, ki volt a boldogabb, az ajándékozók-e vagy a megajándékozott. Minthogy pedig az érsek kikötötte, hogy számot kell adnia első gyűjtése eredményéről, az érseki palota udvara egy répával, káposztafejekkel, almával megrakott kordé hallatlan látványában részesülhetett — az érsek pedig kijött a csengő szavára, és boldogan adta áldását Albert testvérre és rakományára, Lassan társak kezdenek csatlakozni hozzá. Tanítgatja őket, beöltözteti a koldus-csuklyába, föltétien engedelmességet, tökéletes szegénységet, fáradhatatlan szolgálatot követel meg tőlük. De nincs semmiféle fogadalom: bárki bármikor elmehet. Sürgetik: írjon szabályokat alakuló rendjének. Azt feleli: neki esze ágában sem volt rendet alapítani, a mű Istené, tehát óvakodik idő előtt beavatkozni. Az élet fogja kialakítani a szerves formát. Alapítójuknak a Szűzanyát tekintette; a czenstochowai kegykép másolata már rég ott füg a memhely falán. Hiszen ő a koldusok Királynője is! „Egész programunk — hangoztatja — Isten akarata, semmi más.“ „A szeretet előbbre való a házirendnél.“ Társainak ilyen irányítást ad a menhelyi munkához: Semmi hatalmunk fölöttük, nem is akarjuk, hogy legyen. Nem elöljáróik vagyunk, hanem társaik. Nem prédikálunk nekik, nem kényszerítjük rájuk a véleményünket, egyszerűen velük élünk. Igyekszünk valóban hozzátartozni a környezetükhöz, és semmiben sem különbözni tőlük, csupán példánkban. De ennek a példának olyan alkalmazkodónak, olyan alázatosnak, olyan nyomorultnak kell lennie, hogy ne váljék másféle stílusával disszonánssá, ne legyen szembeszökő, és senkit se izgasson. Egy értelmiségi nem érti meg magát egy semmirekellővel. Minthogy azonban mi semmirekellők körében élünk, igyekezzünk fölvenni a stílusukat, és magunk is derék semmirekellőkké lenni. Ugyanazokkal a föltételekkel telepedtünk meg a menhelyen, mint barátaink, a koldusok. Mindenkinek megvan a joga éjjelre egy zughoz, ehhez nem szükséges sem diploma, sem általános gyónás. Bernardina nővér * * Albert testvér már egy év múlva azt írhatja beszámolójában a krakkói hatóságoknak, hogy védenceivel való viszonyukban „semmi nehézségük nincs." Rövidesen más 51
