Szolgálat 24. (1974)
Szeretet az Isten
SZERETET AZ ISTEN „Szeretet az Isten“ flJn 4,8). A szeretet a kinyilatkoztatás legfőbb parancsa. Jézus új parancsa, a királyi törvény, a törvény célja, a tökéletesség köteléke, a Lélek gyümölcse, a megtestesült Ige. A kegyelem a szívünkbe öntött isteni szeretet. A szeretet az erények anyja, éltető „Tormája“, teremtő erő, a legfőbb szolgálat, a lélek legnagyobb szén vedélye. Szabadságból fakad és szabadságra vezet. A szeretet Jézus szemefénye, az Istenország címere, a tanítványok ismertető jele. Áhítat a személyiség iránt. Mértéke a bánatnak. Aki szeret, az kétszer él. A legnagyobb, a legrettentőbb, a legtitokzatosabb kozmikus energia. Századok szeretetvallomásának foglalata ez, a Szentírástól Ágosto non. Tamáson, Bonaventúrán, Pázmányon át Teilhard de Chardinia és a kalkuttai Teréz anyáig. Hit, remény, szeretet — legnagyobb köztük a szeretet. A hitről és reményről szóltak az idén eddigi számaink, a mos fani a szeretetről. Nemeshegyi Péter teológiai elmélkedése mindjárt megüti az alaphangot: „az igazi szeretetről beszélni (nekünk keresztényeknek) csak egy módon lehet: ha Jézusról beszélünk. Benne tárult fel a világnak a szeretet Istene és az isteni szeretet.“ Jézus két parancsról beszél: „Szeresd Uradat, Istenedet! Szeresd felebarátodat!“ De ez a két parancs egy. „Az Isten iránti szeretet csak akkor nem jámbor fantázia, ha egyesülés az e világot a végletekig szerető Isten szívével.“ A szeretetnek ezt az időtlen érvényű evangéliumi parancsát korunkban a II. Vatikáni Zsinat alkalmazta a mai idők követelményeire, — úgy is mondhatnánk: odatartotta a modern világ képét a szeretet természetfölötti sugárzásába, és az ebből kibontakozó körvonalakat tárja elénk szövegeiben. Giacomo Lercaro bíboros, zsinati atya a Szentírás iránti érzék megújulásában, a mind egyetemesebb jellegben (ökume- nizmus), a közösségi érzésben és a közösség szolgálatában látja a zsinat szeretetről szóló tanításának lényegét. 1975-ben ünnepli az Egyház az Alacoque Szent Margitnak adott nagy kinyilatkoztatások három százados jubileumát. Ehhez mintegy „elő- hangnak“ szánjuk Karl Rahnernek a Jézus Szíve-tiszteletről szóló előadását. A neves teológus őszintén szembenéz a jelenlegi helyzettel, utár 3
