Szolgálat 24. (1974)

Tanulmányok - Karl Rahner: Az átvert szívű Ember

modern? Nem az az igazán modern keresztény, aki következetlen ellenkezéssel fordul a múlt felé és zsákmányául esik a mának, csak felszínesen látva a jövőt, hanem az, aki megőrzi a régit, és elővételezi az igazi jövőt. A régi gyakran csak látszik annak, és már a jövendőt anticipálja az Egyházban, mielőtt mindenki számára láthatóan elérkeznék.

Akinek a naív individualizmus korában volt bátorsága igazi egyházias vallásosságra, — ezzel elővételezte a most kezdődő korszakot. Aki Szent Ignác iskolájában igazi lelkigyakorlatot és választást végzett, — ezzel elővételezte a magányos döntés valódi teológiai egzisztencializmusát, aminek talán csak holnap jön el egészen az ideje. A mának igazi hordozói azok a ritka és egyedülállóan elszánt emberek, akik megtalálják a tegnapiban a holnapit.

így lehet a Jézus Szíve-ájtatossággal is. Alapjában véve kevés a köze a barokkhoz. Nem befelé forduló vallásosság, széplelkek luxusa, ami idegen a mi csupasz, létében veszélyeztetett korunktól. Hiszen azt a Szívet imádjuk itt, amely önmagáról megfeledkezve beleereszkedett vétkeink halálos magányába és Isten félelmetes felfoghatatlanságába, és így rábízta magát a banális mindennap józan köznapiságára, nehéz szolgálatokkal igazolva magát napról-napra. A barokk száron is csak az a búzaszem sarjadt, amely ma földbe hull, elrothad, és holnap termést hoz: a magányos szív edzett elhatározásainak gyümölcseit, a hit gyümölcsét a hitetlenség közepett, az istenélmény gyümölcsét abban a világban, amely könnyelműen vagy elszomorodva kiáltja: Isten halott; a szeretet gyümölcsét egymás között — milyen más ez, mint az egymást keresztező önzések ravasz és erőszakos számítása —, a kereszt balgaságának gyümölcsét, bátran nézve a halál elé abban a világban, amely azt hiszi, legyőzte a halált, mert a haldoklókat kórházakba dugják, azt hiszi, életet teremt, mikor meghosszabbítja a haláltusát.

Mindig az ember szíve az az ismeretlen vidék, ahol fölfedezzük a jövőt. Az első kezdet; még mindig nem értünk el idáig. Ezért Jézus Szívének megértése hitben, reményben és szeretetben hosszú, mindig új kaland; véget csak akkor ér, ha megérkezünk a saját szívünkhöz, és fölfedezzük, hogy Isten mégis csak betölti ezt a félelmetes gödröt. Áll ez az egyes emberre, és áll jelenlegi közös helyzetünkre.

Készség a kegyelem iránt

Ilyen elvont történetfilozófiai és történetteológiai megfontolásokkal természetesen senkit sem vehetünk rá a Jézus Szíve-tiszteletre, még kevésbé hozhatjuk létre a teológia kémcsövében ennek a tiszteletnek kegyelmét és karizmáját. Csak egyet tehetünk vele: felhívhatjuk a figyelmet arra a kér29