Szolgálat 24. (1974)

Tanulmányok - Karl Rahner: Az átvert szívű Ember

vakra, ha nem akar a racionalizmus pusztájában elszáradni, nem tudva töb­bet életének titkából, mint amennyit fogalmilag kifejez, — vagyis semmit. (Mert a puszta fogalmak elveszítik azt az önmagunkon felülemelkedő jellegü­ket, amellyel egy ősibb élményre utalnak; ott — éppen a szívben — együtt van az ember, Isten és Isten Lelke.) És hogy a Jézus Szíve-tiszteletnek — amennyiben még csakugyan erről van szó — ugyan lényeges kelléke, hogy az Úr Szívét megnevezzük, de nem követelménye, hogy magát ezt a Szívet tegyük az imádság és kultikus megszólítás közvetlen tárgyává. Telje­sen elég, és ha az érzelmi túláradást tapintatlannak érezzük, jobb is, ha egyenesen az Úrhoz szólunk „szívére hivatkozva“, „szívére tekintve" keres­sük és szeretjük. Kijelentésünk két korlátját és az imént elmondottakat figyelembe véve tehát ezt mondhatjuk: A holnap papja akkor találja meg igazi mivoltát, h a az Úr Szívére tekint. íme a Szív, amely engedte magába áradni a világ sötétségét, bűnét, a szív, amely még Istentől való elhagyottságát is az Atya kezébe rejtette, a Szív, amely nem akart más hatalmat, mint a meg­bocsátó szeretetét, a Szív, amelyet átdöftek, és így minden Lélek forrásává lett. Itt van a világ szíve, az a középpont, amelyben Isten és világ, örökké­valóság és idő, élet és halál, Isten szava és az ember felelete elválaszthatat­lanul és összekeveredés nélkül egyesült. A lényegi egység — hiposztatikus unió — itt válik életté, s így kapja meg végső értelmét és igazi beteljesülé­sét. Itt, ősforrásában egyesül és simul össze az Atya testté lett Igéjének minden valóságos megnyilvánulása, és így mindaz az áttekinthetetlenül sok­féle tapasztalat, amit vele kapcsolatban szerzünk. Jézus Szíve: ezzel a két szóval azt az egyszerre felfoghatatlan és magá­tól értetődő eredeti egységesítő középpontot idézzük fel, amely a Názáreti Jézus történetében fejIik ki és teljesedik be. Csak ez adja meg ennek a történetnek és minden eseményének az értelmét, isteni értelmét, azt, amelyet a megfoghatatlan és szerető Istentől, a halálban önmagára találó élettől kap. Ez a Szív nem „édes“, hanem rettenetes. Rettenetes sötét halál­tusájában, rettenetes a szeretet érthetetlen titkában: Isten kiszolgáltatja magát teremtményeinek, vétküknek, a hiábavalóságnak; rettenetesek föltét- len igényei és magával sodró sorsközössége, rettenetes bizalma félelmes gyarlóságunk iránt. Ha pedig „édes“ ez a Szív, akkor ez a halálban diadal­mas szeretet szent érettségét jelenti, s ezt csak az fogja fel, aki vele szen­vedte végig rettenetes sorsát. Ezzel az átvert szívvel kell a holnap papjának találkoznia, hogy átvert szívű emberré váljék. Múlt és jövő 1 Ne gondolják, hogy Jézus Szívének ez a tisztelete régimódi, hogy a tegnap jámborsági stílusához tartozik. Mi a régimódi? Mi a 28

Next

/
Oldalképek
Tartalom