Szolgálat 24. (1974)

Tanulmányok - Karl Rahner: Az átvert szívű Ember

vakra, ha nem akar a racionalizmus pusztájában elszáradni, nem tudva többet életének titkából, mint amennyit fogalmilag kifejez, — vagyis semmit. (Mert a puszta fogalmak elveszítik azt az önmagunkon felülemelkedő jellegüket, amellyel egy ősibb élményre utalnak; ott — éppen a szívben — együtt van az ember, Isten és Isten Lelke.) És hogy a Jézus Szíve-tiszteletnek — amennyiben még csakugyan erről van szó — ugyan lényeges kelléke, hogy az Úr Szívét megnevezzük, de nem követelménye, hogy magát ezt a Szívet tegyük az imádság és kultikus megszólítás közvetlen tárgyává. Teljesen elég, és ha az érzelmi túláradást tapintatlannak érezzük, jobb is, ha egyenesen az Úrhoz szólunk „szívére hivatkozva“, „szívére tekintve" keressük és szeretjük.

Kijelentésünk két korlátját és az imént elmondottakat figyelembe véve tehát ezt mondhatjuk: A holnap papja akkor találja meg igazi mivoltát, h a az Úr Szívére tekint. íme a Szív, amely engedte magába áradni a világ sötétségét, bűnét, a szív, amely még Istentől való elhagyottságát is az Atya kezébe rejtette, a Szív, amely nem akart más hatalmat, mint a megbocsátó szeretetét, a Szív, amelyet átdöftek, és így minden Lélek forrásává lett. Itt van a világ szíve, az a középpont, amelyben Isten és világ, örökkévalóság és idő, élet és halál, Isten szava és az ember felelete elválaszthatatlanul és összekeveredés nélkül egyesült. A lényegi egység — hiposztatikus unió — itt válik életté, s így kapja meg végső értelmét és igazi beteljesülését. Itt, ősforrásában egyesül és simul össze az Atya testté lett Igéjének minden valóságos megnyilvánulása, és így mindaz az áttekinthetetlenül sokféle tapasztalat, amit vele kapcsolatban szerzünk.

Jézus Szíve: ezzel a két szóval azt az egyszerre felfoghatatlan és magától értetődő eredeti egységesítő középpontot idézzük fel, amely a Názáreti Jézus történetében fejIik ki és teljesedik be. Csak ez adja meg ennek a történetnek és minden eseményének az értelmét, isteni értelmét, azt, amelyet a megfoghatatlan és szerető Istentől, a halálban önmagára találó élettől kap. Ez a Szív nem „édes“, hanem rettenetes. Rettenetes sötét haláltusájában, rettenetes a szeretet érthetetlen titkában: Isten kiszolgáltatja magát teremtményeinek, vétküknek, a hiábavalóságnak; rettenetesek föltét- len igényei és magával sodró sorsközössége, rettenetes bizalma félelmes gyarlóságunk iránt. Ha pedig „édes“ ez a Szív, akkor ez a halálban diadalmas szeretet szent érettségét jelenti, s ezt csak az fogja fel, aki vele szenvedte végig rettenetes sorsát. Ezzel az átvert szívvel kell a holnap papjának találkoznia, hogy átvert szívű emberré váljék.

Múlt és jövő 1

Ne gondolják, hogy Jézus Szívének ez a tisztelete régimódi, hogy a tegnap jámborsági stílusához tartozik. Mi a régimódi? Mi a

28