Szolgálat 24. (1974)
Tanulmányok - Giacomo Lercaro: A szeretet a zsinati tanítás világánál
isteni kinyilatkoztatás —, szerkezetével — egyházról szóló konstitúció — és' tagjaival: a papsággal, a laikusokkal, a szerzetesekkel, Szűz Máriával. Az egyházról szóló konstitúció után következnek a püspökökről, a szerzetesekről, a papnevelésről stb. szóló határozatok; majd a mi ún. különvált testvéreinkre vonatkozó ökumenikus dekrétum. Ezek: a Rómától különvált tiszteletreméltó keleti egyházak tagjai, és azok a nyugati közösségek, amelyek a XVI. században szakadtak el Rómától. Ezen a körön áthaladva — amely magában foglalja mindazt, ami egyesít bennünket, és magával hozza a szentségek közös vételéig folytatandó párbeszédet — következik egy másik. Ez azokat az istenhivőket foglalja magában, akik nem hívják segítségül a mi Urunk Jézus Krisztus nevét, Cullmann professzor szavával mondva: a Krisztusban nem hivő istenhivőket. Ez a nem- keresztény vallásokról szóló nyilatkozat: értékeli mindazt, ami ezekben a vallásokban igaz és jó; mindez egyesít velük. Ezek között a vallások között ott az iszlám is, jóllehet a kereszt és a félhold századokon át küzdött egymással. Ezen is túljutottunk, mert van valami, ami egyesít bennünket: közös atyánk, Ábrahám. Mi hitünk ősatyját tiszteljük benne, „seminarium fidei nostrae“, hitünk magvetőjét, a hit szerint Ábrahám törzséből valók vagyunk. És a muzulmánok is tisztelik Ábrahámot, mint Isten barátját, tiszteletben tartják sírját. Az iszlám, akárcsak mi, hisz egy transzcendens, személyes, kinyilatkoztató Istenben. — Ott van aztán Izrael: mennyi harc folyt Izrael ellen, a gettóba zárt zsidók ellen, az izraelitáknak tulajdonított rituális bűntettek ellen; mennyi a bizalmatlanság irántuk! Pedig mi magunk is Izraelből élünk, mi keresztények nap mint nap olvassuk azokat a szavakat, amelyeket Izrael Isten ihletésére írt le; mi vagyunk „a hit Izraelje“, amely a „test szerinti Izraelhez" közeledik. Izraelből kaptuk a pátriárkákat, a törvényt, magát Krisztust „test szerint“, mint Pál mondja. Amikor a szentmiseáldozatot felajánljuk, az első kánon szerint arra kérjük Istent: fogadja el, mint ahogy elfogadta „igaz szolgája, Ábel ajándékát, ősatyánknak, Ábrahámnak áldozatát, és azt a szent és szeplőtelen adományt, amelyet Melkizedek főpap mutatott be.“ Mi papok a nap minden órájában Izrael szavaival imádkozunk Istenhez. Áldást sem adhatunk anélkül, hogy Izraelre ne emlékeznénk; amikor a pap eljött a házatokba húsvéti áldásra, az őrzőangyalt említette, aki áthaladt Izrael házain. Mennyi minden egyesít bennünket, amit elfeledtünk, eltemettünk, hogy helyette az egyenetlenség, az ellenkezés, a harc, a gyűlölet, a bizalmatlanság, az állandó összeütközés indokait fürkésszük! Tehát mindezt le kell győzni, és megkeresni azt, ami t minden emberrel egyesít bennünket, akármi is a hite, sőt még akkor is, ha nincs hite . . . Milyen mérhetetlen fényt sugároz egy olyan társadalomba, mint a mai, a „vallásszabadságról szóló nyilatkozat": senkit sem lehet kényszeríteni bármi 14
