Szolgálat 24. (1974)
Halottaink - Neumann István (Boday J. - Ft. Neumann)
Anyánk sokat sírt miatta. Már nem azért — mint kezdetben —, hogy velük mi lesz öregségükre, hanem mert nem lehetett pap fia. De mikor találkozott Sándorral, az igen szépen megnyugtatta, hogy nem az a fontos, mi a szerepe, hanem az, milyen tökéletesen éli azt. Nem is hagyta segítség nélkül szüleit. Mindig figyelemmel kísérte sorsukat, és gyakran anyagilag is segítette őket. 90 éves korban haltak meg. Ezután sem szakadt el testvéreitől. Évente sorba látogatta őket. Naszályon a szerény plébánosi fizetésből éltek ketten, egy szobában, és hamarosan jól éltek: Sándor a kertből jobb megélhetést teremtett. Szakácskönyveket szerzett be, érdeklődött, kérdezősködött a sütés-főzés tudománya felől, s hamarosan rendes ételeket állított ki konyháján. Mosott, vasalt gazdájára. Varrógépén foltozta a rongyos ruhaneműt, még a zoknikat is ügyesen géppel foltozta meg, mivel munkától durva ujjaival a stoppolás nem ment. Ha kántor nem volt; ott segített: harmóniumon két ujjal — jól — kísérte az éneket. Még énekkart is vezetett. Szabad idejében otthon odaült a harmóniumhoz, s szinte minden este elénekelte a lorettói litániát. Állandó olvasmánya a Szentírás volt. Ha nem munkaszerszám volt a kezében, akkor a rózsafűzért forgatta. A napi szentmisét, szentáldozást soha el nem mulasztotta, még a nagy házimunkák után is — disznóölés, kapálás, aratás — megjelent a templomban. Heti szentgyónását mindig főnökénél végezte. Tisztalelkű férfi volt: a nagy darab ember piros arcából gyermekien tiszta tekintet nézett az emberre. Feleslegesen beszélgetni nem szokott: zárkózott ember volt. Minden rábízott dologgal a végtelenségig takarékoskodott. Ruháit mindig maga mosta és javította, s ingeiből szinte csak a gomblyuk maradt az eredeti, a többi már folt hátán folt. Nemcsak munkájával, hanem emlékezőtehetségével is sokban segítségére volt plébánosának. Pl. ha az megkérdezte tőle, hogy ezt vagy azt a példát elmondta-e már prédikációiban, ő megmondta még azt is, mikor és hol. Ha valakinek a nevét főnöke elfelejtette, csak arcvonásaira vagy külsejére emlékezett, ö megmondta ezekről a nevét is, lakását is. Mondhatni egész életében csak kettőt tett: imádkozott és dolgozott. 1974.febr. 21-én is épp az esti szentmiséről sietett haza, hogy mire főnöke és a két káplán hazaér, készen legyen a vacsora. Az útkereszteződésnél jött egy motorkerékpár. Át akart még sietni előtte, amikor a motor is fékezett, felborult, s rázuhant két utasával együtt. Eltört a válla, karja, a lába bokában, a medencecsontja megrepedt. A mentők bevitték, s egy hétig nagy türelemmel viselte a fájdalmakat. Ezután a törött tagokat begipszelték, és őt hazavitték. Tüdőgyulladás lépett fel. Plébánosa önfeláldozóan ápolta, de ő sajnálta ezért, s kérte, hogy vigyék vissza a kórházba. Az újra és újra fellépő tüdőgyulladás teljesen elgyengítette szívét, s két hónap múlva egyik éjjel csendesen meghalt. Halála ápr. 26-án volt. Holttestét hazahozták Szentivánra. Apr. 30-án temették. Olyan volt, mintha ünnepélyes, díszes nagy esküvő lett volna a faluban. Közel 40 pap állta körül ravatalát, 20 lazarista atya koncelebrálta érte a szentmisét. A hívekkel megtelt templomban ennyi áhítattal még alig találkoztunk. Nagy lélek volt: testvéri minőségben és munkájában papi lelkülettel dolgozott. Németh Katalin és többek emlékezései NEUMANN ISTVÁN (1910 — 1974) Mindig fájó, ha búcsúznunk kell egy kedves személytől, akivel az ember évtizedeken keresztül mint igazi barát együtt volt. így vagyok én is most, amikor meg akarok emlékezni barátomról, Neumann István langesgeislingi plébánosról, akit az Úr magához szólított ez év február 28-án. 107
