Szolgálat 24. (1974)
Halottaink - Dr. Darvasy Mihály piarista (B.A.)
Művészi élményt adó és mindig valami eredetit kereső alkotásait 22 templom őrzi; így Esztergom, Budapest-Árpádföld, Szombathely, Jászberény, Pilisszentlélek és sok kis somogyi falu. Édesapja ácsmester volt. Tőle örökölte erős jellemét és igazságszeretetét. Szelídlelkű édesanyjától a lelki buzgóságot és szerénységet. Művészetével is, tanári munkásságával is az örök Szépség alázatos szolgája maradt. Szerette a fiatalságot, szívesen foglalkozott külön is azokkal, akikben zenei rátermettséget vagy rajzkészséget tapasztalt. Szívügye volt a szent zene és a liturgia. A Nyitra megyei Vágfarkasdon született 1922.márc.4-én. Iskoláit Pozsonyban, Esztergomban és Szombathelyen végezte. Fiatalon a ferences rendbe lépett. 1947-ben szentelték pappá. Rendje tanári pályára küldte, képzőművészeti és zenei képzést kapott. E felsőbb képzést a közbejött nehézségek miatt csak később tudta befejezni, közben gyári munkásként dolgozott. Az esztergomi ferences gimnázium vezetősége tanári munkakört biztosított számára, ettől kezdve rajz- és zenetanárként működött. A nyári szünidőben sem pihent. Legtöbbször vidéki templomokba indult, hogy a megrendelések szerint elkészített vázlatait a templomok falaira fesse. A túlfeszített munka miatt tíz évvel ezelőtt kisebb agyvérzés érte. Előbb kitűnő, szuggesztív erejű előadó volt, diákjai nagyon szerették, de betegsége után már akadozott a nyelve, és e beszédhiba miatt tanári tekintélye csorbult. Ezt a nehéz keresztet is alázatosan fogadta. Lelki emberként tudatosan készült a halálra, erről néha futó megjegyzést is tett barátai előtt. 1974.febr.25-én holtan találták szerzetesi cellájában. Confrater Dr. DARVASY MIHÁLY piarista (1917— 1973) Van valami szimbolikus abban, hogy egy katolikus gimnázium igazgatója a halálát megelőző héten, mintegy földi útjának befejezéséül a Magyar Sión ormára vezeti föl tanítványait, ott mondja el utolsó tanítását, láttat meg újabb kincseket, szépségeket. Ez történt Darvasy Mihály testvérünkkel, a budapesti Piarista Gimnázium igazgatójával. Talán ez az esztergomi tanulmányi kirándulás erőltette agyon a tanításban és a lelkekért való szolgálatban meggyengült szívet. A szép napot követő egy hét megismétlődő szívpanaszok közt telt el, de ő már megszokta a bajt, élte óvatosan, de mégis szorgos munkában töltött életét. 1973.okt.11-én kora reggel azonban a szentmisére való előkészülete, szokásos imái és breviáriumozás közben jelentkezett a halálos szorítás. A kápolnából még bevánszorgott szobájába, közben kérte, hogy szerezzenek helyette misézőt, hívjanak gyorsan orvost. Ez hamarosan meg is jelent, szívinfarktus világos jelei miatt azonnal rendelkezett kórházba viteléről. Látva-érezve a vég közelségét, kérte, s észrevehető fájdalmai ellenére is összeszedett lélekkel fogadta a nagybetegek szentségeit. A kórházban hiába volt minden iparkodás, csak átmeneti könnyebbülést értek el, és egy újabb roham éppen a déli harangszó idején kioltotta életét. Még csak életének 57., piaristaságának 39. és pappászentelésének 32. évében járt. Az okt. 20-án reggel bemutatott engesztelő szentmisén és az aznap délután 5 órakor a rákoskeresztúri Új Köztemetőben lefolyt temetésen megjelent gyászolók nagy száma mutatta a szentpáli dicséret érvényességét: „Kétszeres megbecsülést érdemelnek, akik a tanításban fáradnak!“ (1Tim 5,17) 1935.aug.27-én lett a piarista rend noviciusa, 1942.jún.14-én szentelték pappá. Tatai gimnáziumunkban kezdte meg tanári pályáját. 1946-ban a diákotthon, 1947-ben az általános iskola igazgatója lett. Életének legkedvesebb éveiként emlegette ezeket a tatai éveket, amikor a fiatal tanár lelkes buzgóságával idejét, tudását és munkaerejét egészen az ifjúságnak szentelhette. 1948 őszétől kezdve Budapesten tevékenykedett, előbb mint rendfőnöki titkár (1967-ig), majd 1961 -73-ig mint rendfőnöki taná103
