Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - A. Stöger: A Filemon-levél

Pál gyermekének nevezi Onezimuszt. ö térítette meg. Ha valakit az evangéliummal a hitre térítenek, azzal új életre szülik (vö. Gál 4,19; lKor 4,15). Onezimusz a fájdalmak gyermeke, hiszen az apostol bilincseiben szülte. Az apostol egyben mártír is. Az ember új életre való születésének eredete Krisztus igéjében és engesztelő halálában van, az apostol igehirdetésében, és az evangéliumért viselt szenvedésében (Fii 2,17), a hitben és keresztségben.

Az „egykor“ és a „most“ között Onezimuszban nagy változás ment végbe. A keresztség a keresztény életét két teljesen más korszakra választja szét: egykor a bűn rabszolgája volt, most szabad, egykor a halál zsákmánya, most az élet választottja, egykor a bűn és erkölcstelenség áldozata, most szent, aki szégyenkezik egykori törekvései miatt.

Még világosabban mutatja meg ezt Pál pompás szójátéka. Mint ilyet kell értenünk, nem szabad szó szerint vennünk és azt gondolnunk, hogy az apostol Onezimuszt mint embert és mint rabszolgát „semmirekellőnek“ tartotta volna. Csak a görög szavak hangzása érezteti meg azt a finom humort, amellyel az apostol a változást leírja: a „semmirekellő“ (akhresztosz) Onezimuszból („a hasznos“) Krisztus (khresztosz) által „sok mindenre hasznos“ (eukhresztosz) lett. A Krisztusba vetett hit és a keresztség által az ember Krisztus testének tagjává válik, és e test minden tagja számára egészen újféleképpen „hasznos“ (lKor 12, 20-27). Azelőtt nem volt jelentősége a hit és Krisztus szempontjából, most régi neve („a hasznos“) egészen új, teli csengést kapott Krisztusban. Ez már abban is meg fog mutatkozni, ha az egyházközség szeretettel fogadja, és így „hasznos“ lesz hitük gyarapítására és ura keresztény nagylelkűségének növekedésére.

A megtért Onezimusz Pál szíve. Az apostol szeretetébe fogadta (Fii 1,7), annyira, úgy szereti, mint a szívét, önmagát, saját énjét. Egy embernek a megtérítése a szív, a meggyőző erő, a szeretet, a kedély minden erejének megfeszítését kívánja. Aki egy ilyen embernek azt mondhatja: szeretett szívem, gyermekem, akit megajándékoztam szerete- temmel, aki miatt megfeledkeztem önmagámról, az Jézus értelmében járt el. Az ilyen továbbra is kész lesz az önfeláldozó szeretetre . . .

A törvény megkívánta, hogy a szökött rabszolgát visszaadják urának. Aki egy menekülő rabszolgát magánál tartott, magánjogi vétségben vált bűnrészessé. Pál visszaküldi Onezimuszt urához; amikor erről a visszaküldésről ír, a jogi kifejezést használja. De úgy küldi vissza a szökött rabszolgát, mint a szívét, mint önmagának egy darabját. Teljes könyörületét és együttérzését beleadta. A szeretet tiszteli a jogot is, akkor is, ha ez nyomasztólag hat könyörületességére és kedélyére. „A szeretet nem keresi a magáét“ (lKor 13,5) . . .

94