Szolgálat 23. (1974)

II. Újszövetség - R. Gutzwiller: A konkoly a búzaföldön (Mt 13)

Azt akarja a múló időben, amit Isten akarata az örökkévalóságra tart fenn. Hiányzik belőle az a lelki nagyság és szellemi tágasság, amelyet Krisztus követel, hangsúlyozva, hogy Isten az ö napját bűnösökre és igazakra is ragyogtatja, termékenyítő esőjét gazfickóknak és szenteknek ajándékozza. Hiányzik belőle az a várni tudás, amelyet Isten követel. Előlegezni akarja az eredményt, anélkül, hogy kiállta volna a vizsgát. Már a hegy csúcsán akar állni, és nem nézi, ki tart ki a meredek kapaszkodón, ki marad vissza. Birtokolni akarja az örökkévalóságot anélkül, hogy ismerné az idő jelentőségét. Szétválasztást akar, de nem hagy lehetőséget az embereknek a választásra. Egyszóval: nem úgy akarja Isten országát, mint ahogyan Krisztus akarta. Emberi rámenős- ség ez keresztény álarc alatt. Emberi fanatizmus keresztény buzgalom látszatában. A képromboló fanatizmus, a pusztító radikalizmus szelleme nem Krisztus szelleméből való. Az égből tüzet lehívni kívánó ifjú buzgólkodókat az űr rendreutasítja: „Nem tudjátok, milyen szelleműek vagytok.“

Akkor hát mindent el kell viselni? Minden reformtörekvést lefékezni? Minden buzgalmat csírájában megfojtani? Szó sincs róla! De keresztény reformtörekvések és kereszténytelen fanatizmus között van egy lényeges különbség. A búzát búzának kell neveznünk, a konkolyt pedig konkolynak. Szemet és érzéket kell adnunk az embereknek az igazi, a keresztényi iránt a hit valódi szelleme által, és ugyanakkor megláttatni velük a hamisat, nem keresztényt, a hitnek ellentmondót is. Elő kell mozdítani a jót, küzdeni a gonosz ellen, dolgozni Istenért és a Sátán ellen. Föl kell hívni az embereket a döntésre, és segíteni kell nekik, hogy helyesen döntsenek. De nem szabad azt hinni, hogy a gonoszát egyszerűen ki lehet irtani, meg lehet semmisíteni, hanem ezt a kévebeszedést és elégetést az utolsó ítélet napjára kell hagynunk. Mert majd csak az űr ítéletében találja meg minden az igazi helyét. Egy darab földecske, még ha a legjámborabb szekta, a legeszményibb zárda, a legszentebb életű emberek csoportja lenne is, sohasem Isten szántóföldje. Mert azon az űr világos szava szerint konkoly is van. Az Egyház nagyon is emberi vonásai tehát olyasmi, amit Krisztus kifejezetten és tudatosan megenged. Ezért számunkra sem szabad botránnyá válnia, hanem csak ösztönzővé, hogy a dolgokat a hittel helyesen lássuk, és a hitből kiindulva helyesen döntsünk. Krisztus Egyháza ebben a korban, ebben a világban él, olyan egyházként, amelyet a nagyon emberinek súlya is nyom. A vatikáni zsinat mondata igaz: az Egyház termékenységét, egységét, maradandóságát nem lehet pusztán természetes módon megmagyarázni, tehát Isten jele. De ennek az Egyháznak a lényege csak a hit számára megközelíthető, mert minden nagy, isteni vonása mellett hozzátapad a kicsiny, az emberi, még a nagyon emberi is. Aki látja, hogy az űr szántóföldje búzával és ko'nkollyal van tele,

58