Szolgálat 23. (1974)
I. Ószövetség - H. Lubsczyk: A fájdalmak férfia (Iz 53,1-12)
Kegyetlen ébredés ez: A szolga betegsége megvetőinek betegsége volt. Más volt ő, mint amilyennek a közvélemény feltüntette. De ellenségei is mások voltak, mint gondolták. Magabiztosságuk kíméletlenül összeomlik. Amint ezt a héber nyelvművészet szereti, a szolgát szembeállítják azokkal, akikért szenvedett. A mondatok hangsúlyos „ő“-vel vagy „mi“- vel kezdődnek. Ebben a váltakozásban nyilvánvalóvá válik az igazság. A próféta ellenségei azt hitték, hogy ismerik Isten gondolatait. De vakok voltak. Kárhozottnak tartották Isten szolgáját. De annak szenvedésében a maguk bűne nyilvánult meg. A szenvedő szolgának és hitetlen ellenségeinek szembeállítása mégsem ezek elítélését célozza. A próféta szenvedései engeszteléssé válnak értük, őt átdöfik, megverik, megfenyítik — és a bűnösök meggyógyulnak. A bűnvallomás így hálaénekbe ível át, a megváltó Isten dicsőítésébe. Mindenki tévelygett, senki sem tudta az utat. De az űr szolgájára helyezte sokak gonoszságát. Második Izaiás sorsa nem csupán az, hogy együtt szenvedi népével az Istentől jövő elvettetést, mint Jeremiás vagy ózeás esetében: hanem engeszteléssé válik azok vétkéért, akikhez küldetett és akik nem fogadták el. Most más megvilágításban jelenik meg az a törvényszéki tárgyalás is, amelyben a szolga hallgatott, és elítélték: 7 Megkínozták, de készséggel engedelmeskedett és nem nyitotta meg száját; Mint a bárány, amelyet vágóhídra vezetnek, és mint a juh, amely elnémul nyírója előtt, úgy nem nyitotta meg száját. 8 Kiragadtatott a fogságból és ítéletből! De ki törődik sorsával? Mert kivágatott az élők földjéről, népem bűnei miatt halálra sújtották. 9 A gonoszok közt adtak neki sírt és a gonosztevők közt sírhalmot, bár nem cselekedett igaztalanságot, sem álnokság nem volt szájában. A prófétát elhallgattatták. De elnémulása nem megadás volt: hangosabban beszél, mint a szavai szóltak volna. A próféta nem kapott segítséget a fogságban és a törvény előtt. Senki sem törődött vele. De ő magára vett minden szenvedést. Gyalázatos halála így nem pusztulás, nem igazi vég. A tanítványok vértanúságnak tekintik. Beszámolnak el- fogatásáról, elítéléséről és erőszakos haláláról. A gonosztevők közé temették! Senki sem törődött vele, senki sem jegyezte föl, mindenki a maga útját járta. A „meg nem nyitotta száját“ többszörös ismétlése a megalázás végső mélyét jelzi, ami egy prófétát érhet. Elnémították. (Az „álnokság nem volt szájában“ hangsúlyozása megerősíti ezt a föltételezést.) Ellenfelei azt remélték, hogy vele együtt megsemmisítették azokat a csa45