Szolgálat 23. (1974)

I. Ószövetség - R. Guardini: Az emberszív sötétje (137. zsoltár)

dáját látjuk az írásban. De itt az elvről van szó: a szolgálat tisztaságáról, Isten emberének megvesztegethetetlenségéről. Giezi megérdemli sorsát.

Hogy örülhetett a kis izraelita lány, mikor ura gyógyultan hazaért! Hogy erősítgette: „Ugye megmondtam!“ Jólesik elgondolni, hogy talán ekkor mégis csak felfigyeltek rá, akinek az egészet köszönhették. Megjutalmazták, talán haza is bocsátották. De mindez csak találgatás. A Bibliában egy szó sincs róla. Isten könyve nem sokat beszél azokról, akik művének eszközei voltak. Azért tudunk olyan keveset az apostolokról vagy a prófétákról. Azért nem maradt ránk Jézus nevelőatyjának, ennek a csodálatos készségű férfiúnak egyetlen szava sem. Azért nem találunk az írásokban szinte semmit arról az Aszonyról, aki minden időkben egyedül volt egészen makulátlan, egészen tökéletes eszköze Isten akaratának. Mert nem Isten eszközei a fontosak, hanem Isten nagy tettei.

Romano Guardini

AZ EMBERSZÍV SÖTÉTJE 136(137). zsoltár

A százötven zsoltár között van néhány, amely a keresztény olvasónak nehézségeket okoz, sőt mintha tiltakozásra hívná ki. Idetartoznak mindenekelőtt azok, amelyeket bosszú- és átokzsoltároknak neveznek. Ezek egyikét, a 136. zsoltárt akarjuk most végiggondolni, úgy hogy közben nem térünk ki a nehézségek elől, amelyeket a keresztény érzület számára jelent. Látni fogjuk, hogy nekünk is fontos ez a zsoltár.

A babiloni folyópartokon ültünk és sírtunk hangosan, amikor rád emlékeztünk, Sión.

Kellős közepén, nyárfaligetekben felfüggesztettük lantjaink.

Mert rabtartóink énekszót akartak, víg éneket, kik ócsároltak:

„Zengjétek nekünk Sión dalait!“

Hogy énekeljük dalait az úrnak itt messze idegenben?

Ha elfelejtelek, ó Jeruzsálem, száradjon el a jobbkezem!

ínyemhez tapadjon a nyelvem,

terád ha nem emlékezem! "

35

____________