Szolgálat 23. (1974)
I. Ószövetség - Sántha Máté: Isten eszközei (2Kir 5)
megszerezni; Isten szuverén és teremtő kezdeményezéséből fakad. Olyan értelemben ugyan párbeszéd Isten és az ember között, hogy Isten várja és feltételül szabja az ember beleegyező válaszát; de a válasz lehetőségét hívó szavával ő maga teremti meg. Amíg Isten nem szólt, addig az ember homályban él. A prófétai, apostoli hivatással viszont Isten az embert bevonja abba az áramlatba, amellyel ő kinyilatkoztatja magát. Az Istennel való találkozást nem az ember szabja meg, hanem az isteni kezdeményezés, az Isten akaratától való teljes függés; de ez a találkozás igazi emberi történelem, helyhez és időhöz kötve. Mindkét eszmét kifejezi itt a szentély, mint a történet színtere. A szentély eszméjének azonban megvan az a veszélye, hogy Istent korlátozni, mintegy fogva tartani akarja; ez a veszély abban a sok vallásra jellemző elgondolásban éri el tetőpontját, hogy Isten a szentélyben lakik, a szentélyen kívül viszont nem érhető el. Az ószövetség is meg a kereszténység is ezzel szemben azt hangsúlyozza, hogy Isten az egész világmindenséget áthatja és egyben meg is haladja, transzcendálja; a szentély arra szolgál, hogy ott Isten megjelenjék, az emberrel találkozzék, az emberi közösséggel kötött szövetségét üjra meg újra dinamikus aktualitássá tegye, nem pedig arra, hogy ott jelenlétét megmerevítse, megkövesítse. Keresztény életünk összefüggésében a kőtemplom is meg Krisztus testének temploma, az Eucharisztia is dinamikus, pozitív ösztönzés; arra szól, hogy ne megmerevedett emlékműként tiszteljük, hanem a történelmünkbe, egzisztenciánkba betörő Isten igéjével és életközlésével való találkozás színhelye legyen, hogy dialógust, közösséget teremtsen az üdvözítő Istennel is meg embertársainkkal is, hogy szolgálatra, apostolkodásra kötelezzen el. Ami pedig a keresztény ember prófétai hivatását illeti: Isten hívása egyrészt az evangélium szövegében, a liturgikus igehirdetésben szól hozzánk, másrészt egyéni és közösségi életünk konkrét követelményeiben. Ez a hívás akkor válik teljességgé, amikor (Sámuel példájára, Jézus első tanítványainak példájára) személyes elfogadásunkkal ratifikáljuk. Sántha Máté ISTEN ESZKÖZEI Bárcsak lett volna az én uram annál a prófétánál, aki Szamariában van: biztosan meggyógyította volna a poklosságtól. 2Kir 5,3 Amikor az Izrael földjéről való „kis leányt“ a portyázó szírek magukkal hurcolták, szülei — akik aligha voltak Jób ritka fajtájából valók — bizonyára pörlekedtek az űrral: miért engedte, hogy gyermekü32
