Szolgálat 23. (1974)

H. Schürmann: A Szentírás mint lelkiolvasmány és ennek módjai

1. Jó órákban megtörténhet, hogy az elmélkedő olvasásnál Isten az olvasót a külső szón keresztül belülről is megszólítja. Ekkor az úr maga hinti szívébe igéjét, mint a kicsírázó magot. Isten külső szava ott belső szóvá válik. Miről ismerjük meg ezt a belső szót? Vannak „röpke gondolatok“, amelyek jönnek-mennek; a szél mint a falevelet ide-oda fújja őket. De vannak olyan gondolatok is, amelyeknek különös súlyuk van; az ilyen „nyomós“ gondolatok megmaradnak a szívben. Isten Lelke az, amely ilyen jelentőssé és nyomóssá tud tenni egy szót: a hit benső világossága, a megértés, a megismerés, a bölcsesség adománya. Ha egy szó ilyen módon belül megvilágosodott előttünk, akkor Isten az életnek egy magját hullatta a lélekbe, és ez majd felnő és megérik. Az ilyen „sugallatoknál“ el kell időzni. A sokféle gondolat közül egy igazság így különösen fontossá válik; ez most Istennek egészen személyes szava az olvasó számára. Az olvasásban és meditációban gyakorlott keresztény belső élete így lépésről-lépésre „egyszerűbb“ lesz. ügy látszik éppen ez az Egyház százados bölcsességétől annyira ajánlott napi olvasás, elmélkedés, „belső ima“ legfőbb haszna: hogy bensőnk kiüresedik az önző és külsőséges gondolatoktól, és helyettük Isten világának tartalma tölti meg. A lelkiolvasás, a „benső ima“ így „tudatváltozást“ idéz elő: megerősödik a szerető „magasabb lélek“, átjárja az okoskodó szellemet, és mindinkább a szeretetet teszi bensőnk uralkodó tényezőjévé, úgyhogy igazán „bölccsé“ tesz.

De hallgassuk csak újból Guigo mester képes beszédét: „Ha a lelket lángra gyújtják ezek a fáklyák, akkor fölébred kívánkozása . . . Vüá- gossá válik előtte, milyen boldogító lehet magának a valóságnak megtapasztalása, ha már a puszta rágondolás ilyen gyönyörűséges. De mit tegyen a lélek? Szeretné birtokolni a tisztaságot, de hogyan? Minél inkább keres, annál inkább nő a szomja. Minél többet elmélkedik erről, annál jobban szenved . . .! Most így szól: Arcodat keresem, ó Uram! Ábrázatodat keresem, sokáig elmélkedtem szívemben! De akkor felgyulladt bennem a hit és a vágyakozás, hogy mindig jobban megismerjelek téged. Mialatt te megtöröd számomra a szent írások kenyerét, fölismerlek téged a kenyértörésről. És minél jobban ismerlek, annál jobban szeretnélek megismerni, nemcsak a betűk alakjában, hanem szellemi találkozásban. Erre kérlek, nem érdemeimért, hanem irgalmasságodért. Beismerem, hogy méltatlan és bűnös vagyok; de a kiskutya is számíthat az ura asztaláról hulló morzsákra. — Add meg nekem, Uram, a jövendő örökség valami zálogát, adj egy csöppecskét legalább a mennyei esőből, hogy csillapíthassam szomjúságomat, mert égek a szeretettől.“ így az olvasás imádsággá válik.

2. Az imádkozó olvasáskor tehát az olvasó elidőzik egy gondolatnál, amely bensőleg megragadta. Nem képes tovább olvasni. De ennek az egy gondolatnak a házában most sok „érzelem“ ébred (mondja a kö11