Szolgálat 23. (1974)

H. Schürmann: A Szentírás mint lelkiolvasmány és ennek módjai

jövőben és jelenben. Isten azonban jelzésekben beszél; halkan szól, a Szentleiken keresztül. Csak annak beszél, aki keresi az üdvösséget és kéri a világosságot, aki erre időt szakít magának, elcsendesedik és elgondolkodik.

Folyamodjunk ismét a kartauzi Guigo szavaihoz, aki tovább fontolgatja Mt 5,8-at: „Hogy jobban felfogjuk ezt az igazságot, hozzálátunk a szőlő elfogyasztásához. Szétmorzsoljuk, mondhatni prés alá tesszük. Biztatjuk az értelmet, találja ki, hogy áll a dolog a neki adott ígéretekkel; lássa meg, hogy lehet megszerezni ezt a becses tisztaságot. Itt a részletekbe menő elmélkedés fogódzópontja. Nem marad ez meg a külsőségeknél és a felszínen: tovább hatol a dolgok bensejébe, be egészen alapjaikig, megvizsgál minden részletet. Mérlegeli, hogy a szöveg nem azt mondja: Boldogok a tiszta testűek, hanem: a tiszta szívűek. Nem elég tehát, hogy kezünk tiszta a rossz cselekedetektől, ha szívünket is nem tisztítjuk meg a rossz gondolatoktól. . . . Látod-e, milyen becses nedű csorog a kis szőlőfürtből? Micsoda tűz gyűlt ebből az apró szikrából? Látod, hogyan kalapálődik szélessé ez a kis fémdarabka: ,Boldogok a tiszta szívűek' — az elmélkedések üllőjén? És még mivé lenne, ha olyasvalaki jönne, aki ért ezekhez a dolgokhoz! — Tudom, a kút mély; de én csak kezdő vagyok, és csak néhány cseppet tudok meríteni belőle."

2. Az elmélkedő olvasás kommentárokat is megkíván. Ezek nélkül az elmélkedő, gondolkodó szentírásolvasás nehezen boldogul, ha még nem érte el — mint a következő fokon — a szerető imádság gondtalanságát. De a közvetlen lelkiolvasáshoz nem olyan szakkommentárok vannak segítségünkre, amelyeket szakszerűen iskolázott exegéták írtak szakteológusoknak; nem is olyanok, amelyeket szakemberek szélesebb, teológiailag kereső körök számára állítottak össze. Hanem segíteni fog mindenekelőtt az olyan lelki jellegű kommentálás, amely az emberi szóban Isten igéjét kereső értelem számára érthetővé teszi a szöveget, anélkül, hogy mellékes dolgokra terelné a figyelmet, és a tekintetet felszabadítja arra, amiről lényegében szó van, — mindezt pedig olyan tartózkodóan teszi, hogy maga a Szentlélek végezheti az ösztönzést, és az olvasó imádságos feleletre érez felhívást. Ilyen segédeszközünk kevés van.

III. Az imádkozó olvasás

Csak az imádkozó olvasás vezet igazából a „lelki olvasásra", mert mind az olvasás, mind az elmélkedés még csak előzetes lépcsői az imádságnak. A „hivő" és „fontolgató" olvasás most mindinkább „szerető és imádkozó" olvasássá válik. (Avilai Sz. Teréz ezt az. imát a „harmadik lakásban" írja le.)

10