Szolgálat 22. (1974)
Tanulmányok - Leo Jozef Suenens bíboros: A remény az Egyházban - ma
TANULMÁNYOK Leo Jozef Suenens bíboros A REMÉNY AZ EGYHÁZBAN — MA A Mikor most azokról az okokról szeretnék szólni, amelyek következtében legmélyebb meggyőződésem szerint lehet ma az Egyházban reményről beszélni — minden, nagyon is szembeötlő ellenkező ok dacára —, akkor mindenekelőtt nyomatékosan hangsúlyoznom kell: A kereszténység: remény. Ezért a következőkben először is azt fogjuk megvilágítani, hogy a kereszténységnek a remény a szívverése. Éppen ezért nem fogunk kitérni a nehézségek elöl; ilyeneknek az Egyház nemcsak ma van kitéve. Nem kívülről jövő nehézségekről van szó, inkább olyanokról, amelyek saját magában keletkeztek, és nagyon sok gondot okoznak neki. Konkrétan itt a polarizáció jelenségére gondolok, amellyel különben másutt is találkozunk: ellentétes irányzatok ellenséges viszonyára, ami sok kortársunk véleménye szerint szétrobbantással fenyegeti az Egyházat. Persze kérdés, hogy az „egységnek“ mint arcnélküli egyformaságnak eddigi képe megfelel-e egyáltalában a remény keresztény árverésének. Végül azt kell megvizsgálnunk: nem olyan hajtóerő-e a keresztény remény, amely hozzájárul a keresztény egyházak között még mindig fennálló szakadás legyőzéséhez. Tudatosan mondom: a „keresztény egyházak“ között, nem pedig: a katolikus egyház és más „egyházi közösségek“ között. Más szóval: a keresztény remény érdekében valamennyiünknek az ökumenikus reményt kell keresnünk. A kereszténység: remény Ma sokhelyütt lemondó pesszimizmus vonult be a lelkekbe. Még keresztények is sötéten látók lesznek, és ezzel megvetik, sőt megtagadják a kereszténységet. Mert a kereszténység gyakorlatilag semmit sem jelent, ha a keresztény nem a remény embere. Péter apostol odáig ment, hogy kijelentette: a kereszténynek élete minden pillanatában képesnek kell lennie arra, hogy számot adjon magának arról a reményről, amely hordozza, Ez a mondat komoly lelkiismeretvizsgálatra szólít. Nekünk minden alkalommal az emmauszl tanítványok csalódott gondolatai jönnek a szánkra: „Azt reméltük — de most . . . “ Elfelejtettük, vagy homályba borítottuk mindazt, ami a kereszténységben reményre indíthatna. Ne tévesszük itt össze a reményt az olcsó optimizmussal. A remény semmiképpen sem tagadja a világban és bennünk 5-
