Szolgálat 22. (1974)

Tanulmányok - Leo Jozef Suenens bíboros: A remény az Egyházban - ma

magunkban lévő rosszat és bűnt, amikor valami vállalkozásba fog. Nem struccpolitikát űz.

De a nap nem aludt ki azért, mert köd, felhők, vagy éjszaka elrejtik. Egy sugár, egyetlenegy elég, hogy higgyek benne. Mert ez a fénysugár megsejteti, hogy a világosság és a meleg egész világa van mögötte. Sok, túlságosan sok kortársunk él aggodalomban, félelemben, egyoldalúan negatív kritika világában. Csak ritkán emelik föl a fejüket, hogy az éjszakában megnézzék a csillagokat. Túlságosan sok keresztény — igen, még ők is — elfelejti kinyitni a szemét. Nem csoda hát, hogy nem gyúl ki ragyogva a betlehemi csillag, sem a fejük fölött, sem a szívükben. Nem szabad tovább tartania a sötétség és homály e korszakának. Világosságra van szükségünk, hogy továbbmehessünk az úton, olyan szükségünk van reményre, mint a mindennapi kenyérre.

Ez a bizalomra való felszólítás minden kereszténynek szól. Az én nemzedékem keresztényeinek, akik nem ismernek rá többé gyermekségük egyházára, sőt még a tegnapelőtti egyházra sem, azt mondanám: nézzünk föl közösen egynéhány csillagra. De mondanék valamit a fiataloknak is, akik az Egyházban már semmi jövőt-érdemlőt nem látnak, és tarka összevisszaságban mindennek ellenszegülnek, amit „intézmény“-nek tekintenek. Azt mondanám nekik: Az Egyház természeténél fogva a holnapra irányul — tehát feléjük. Az Egyház csak akkor Egyház, ha tavaszt és reménységet jelent az embereknek és a világnak. Ezt pedig csak ővelük, őbennük és őáltaluk jelentheti. Újból föl kell fedezniük az Egyház igazi arcát, és segítségére kell lenniük, hogy belülről megfiatalodjék.

Ha a keresztények elfogadnák azt, hogy „a reménység hordozói“ legyenek, akkor olyanok lennének a világ számára, mint fáklyák az éjszakában. Mert ha a teológia életnedvétől táplált keresztény reményt nem lehet egy kalap alá venni a puszta emberi reménnyel, az optimizmussal, akkor a keresztény embernek nagyobb világítóerőt ad, és nem sejtett látóhatárokat nyit meg előtte. Isten olyat készít az embernek, amit „szem nem látott, emberi szív nem sejtett, ami minden álmát felülmúlja“. Az egész isteni üzenet benne van ezekben a szavakban: Istennek irántunk való szeretete elképzelhetetlen. Isten nagyobb a szívünknél, a gondolkodásunknál, a kutatásunknál. Fölötte áll szűk- keblűségünknek, mert türelmesen alkalmazkodik hozzánk. Velünk akar járni az úton, az emberek minden útján, Jeruzsálemből Emmausz felé.

Nem látszik, hogy megsértődnék tanítványai pesszimisztikus kijelentései miatt; de olyan mondanivalói vannak számukra, amelyek megrázzák és bense- jükben lángra gyullasztják őket, kiragadják rövidlátásukból és kedveszegett- ségükből. Mit ismétel nekik újra meg újra? Ezt: Isten megtartja ígéreteit! Nagypéntek óta nem a halálé a végső szó. Minden utunk végén ott áll, szivárványként ott boltozódik a fejünk felett egy roppant remény. Ennek a reménynek a neve: húsvét. ígéretet és sejtést hordoz. ,

Egyetlen kereszténynek sincs soha joga arra, hogy elfelejtse vagy magának tartsa meg ezt az üzenetet. El kell vinnie a Mester utasítására Jeruzsá6