Szolgálat 22. (1974)

Reménységünk Istene

látszana „felelősnek“ azért az erős erjedésért, nem egyszer zűrzavarért, amit ugyancsak a bőrünkön tapasztalunk meg! Nos, ezen a ponton kapcsolódnak be számunk tanulmányai. Az űr „nem sértődik meg tanítványai pesszimisztikus kijelentései miatt; de olyan mondanivalói vannak számukra, amelyek megrázzák és bensejükben lángra gyullasztják őket, kiragadják rövidlátásukból és kedveszegettségükből.“ Suenens bíboros előadása, amelyből idéztünk, azt ecseteli, hogyan lehet a remény mind a katolikus egyházon belül, mind az ökumenikus mozgalomban ma is „a kereszténység szívverése“, anélkül, hogy összetévesztenénk az olcsó optimizmussal vagy a struccpolitikával. Gál Ferenc cikke a keresztény remény alapvető fogalmát tisztázza a filozófia és a teológia tükrében, kiemelve a személyes mozzanatot.

A Zsinat egyik nagy vívmánya a laikusok fokozott föleszmélése. Két cikkünk is foglalkozik ezzel. „Isten népe: az Egyház reménye“ — Jálics Ferenc tanulmánya már címében sűríti, mit tartsunk arról, hogy a keresztény világi hajlandó elkötelezni magát prófétai hivatásának. Takács János misszionárius pedig a karizmatikus megújulás laikus mozgalmában mutatja be a Lélek izgalmasan érdekes működését a ma Egyházában.

A Zsinat erősen kitágította látókörünket horizontális irányban is. Megszűnőben van annak botránya, hogy kevésbé törődünk testvéreink sorsával, mint azok, akik talán nem osztoznak hitünkben. Zichy Aladár tanulmánya a helyszínről, és főleg „belülről“ számol be a harmadik világ és a remény viszonyáról. Morei Gyula szociológus professzor pedig a mai kor egyik legjellegzetesebb tudománya, a szociológia felől közelít témánkhoz.

Sántha Máté a kéz és láb nélküli festőművésznő és írónő, Denise Legrix önéletrajzában igazán olyasvalakit mutat be, aki „a remény ellenére reménykedve hitt“ (Róm 4,18). Franz Dander rövid szentírási elmélkedése pedig tömören tárja elénk, miért és hogyan lehet a pap különösen és sajátosan „a remény szolgája“.

Számunk további tartalmából kiemeljük a Szentatya „Marialis cul- tus“ kezdetű apostoli buzdítását és a Szent Tamás-évforduló alkalmából az Angyali Doktornak a reményről szóló fejtegetéseit. „Eszmék és események“ rovatunk a kiengesztelődés szentségéről szóló lelkipásztori eszmefuttatástól Norvégia ökumenikus jelenségeiig, a beteg nővérek derűs közösségétől az őserdő magyar misszionáriusának eredményes küzdelméig és a mindennap sok névtelenjének leveleiig a bizakodás mindmegannyi dokumentuma. És nem a remény áldott forrása-e az elköltözött testvérek — emlékezete? nem! a velük való gleven kapcsolat: bátorságom, reményem, bizalmam, szeretetem eddig meg nem élt szinten szárnyal. Gyanítom: szeretett Pista bátyám keze van benne."

4