Szolgálat 22. (1974)

Tanulmányok - Jálics Ferenc: Isten népe: az Egyház reménye

őket, akkor hatékonyabban tudja gyakorolni tevékenységét. Igyekezni fog, hogy leleplező szavával ne még nagyobb megkövesedést váltson ki, hanem a változást segítse elő. Minthogy a keresztény próféta nem a kárhozat, hanem az üdvösség szolgája, mindig késznek kell lennie a struktúrák megújításában való közreműködésre, ahelyett, hogy radikális ellenkezéssel megmakacsolná magát.

Az üdvözítő prófétaságnak manapság főleg két formája van. Az egyik nem igényel azonnali változást; ezt felvilágosításnak, tudatra ébresztésnek hívhatjuk. Olyan alapvető gondolatok terjesztésében, közlésében és megvitatásában áll, amelyek magából a valóságból fakadnak, és hosszú lejáratra előidézik a struktúrák átalakulását is. A próféta látnok, ő veszi észre először, hogy az élet megváltozott. Látja ennek a változásnak az irányát, és megérzi az új helyzethez való alkalmazkodás útját. A többiek csak érzik, hogy valami nincs rendjén, de a próféta már tovább lát. Kezdi magyarázni a helyzetet, és szava visszhangra talál, mert az emberek érzik, hogy az ő gondolataikat mondja ki, értelmezi, és így tudomásul vehetik a már adott valóságot. A prófétai szó ereje nem a hangerőben van, hanem abban a felszabadulásban, amelyet hallgatóiban létrehoz, mert hirtelen ráeszmélnek arra a valóságra, amelyet élnek, de nem tudtak kifejezni. Ezután már maguk a hallgatók gondoskodnak a struktúráknak az élet új igényeihez való alkalmazásáról. A próféta már nem törődik ezzel, és e magatartásával sikerül csökkentenie azok változásiszonyát, akik még azonosítják magukat az elavult struktúrákkal. Ha pedig nem félnek, könnyebben tudják megérteni az új valóságot. Nem fenyegetést fognak látni a változásban, hanem az élet egy normális fejlődési mozzanatát. Nem érzik úgy, hogy kívülről sürgetik őket, hanem belülről tudatosul bennük a dolog. Ha a próféta az egész nép gondolkodásmódját átalakítja, akkor a struktúrák megváltoztatásában mindenki részt vesz, nem pedig szerencsejáték lesz két kisebbség: a maradiak meg a haladók között.

Az üdvözítő prófétaság másik formája azokra a helyzetekre vonatkozik, amikor a struktúraváltás rövid lejárú megvalósításra szorul. A próféta ilyenkor nem kapcsolódhat ki a változás kivitelezéséből. Ebben az esetben gyakorlatibbá válik, félreteszi a nagy látomásokat és alapvető eszméket, és új megoldásokat ajánl. Ahelyett, hogy ellenzéki helyzetben pusztán a rossz leleplezésének és elpusztításának szentelné magát, gyakorlati megoldásokat indítványoz, és megelégszik azzal, hogy megfelelően megindokolja őket. Csatlakozik a közösséghez, és tevékenyen résztvesz a struktúrák újjáteremtésében. Egészen más magatartást is tanúsíthat: ahelyett, hogy újjáalkotná az elavult struktúrákat, hagyja, hogy maguktól omoljanak össze, és valami újat hoz létre. így cselekedtek a szerzetesi élet nagy alapítói: nem harcoltak az adott keretek ellen, hanem egyszerűen újakat alkottak. Az Egyház néhány közbeeső szervezete már nem érdemli meg az újjáélesztés kimerítő munkáját, hiszen az élet új, ígéretesebb mozgalmakat sarjaszt mellettük. Ezekkel a meggondolásokkal már a pásztori szerephez közeledünk.