Szolgálat 22. (1974)
Tanulmányok - Leo Jozef Suenens bíboros: A remény az Egyházban - ma
közös cél tekintetében. Amikor Diogenésznek, a görög filozófusnak, valaki azt mondta: „A mozgás lehetetlen“, a legegyszerűbb módon válaszolt: elkezdett lépkedni. Ez egy probléma legjobb megoldása: „a járás megoldása“. A wormsi tapasztalat is ilyen jellegű: „a cselekvés megoldása''. Az ottmaringi tapasztalat neve pedig: „a szeretet megoldása", a mindennapi tevékeny szeretető. Semmi sem ér fel az ilyen tapasztalatokkal. Hinni kell Istenben, a lehetetlen Mesterében. Egyszer egy merész kezdeményezésre azt mondták valakinek: „ön nem tudta, hogy ez lehetetlen, tehát megtette.“ Túlértékeltük az okosság erényét a hit erényének a kárára. Kell-e még mondani, hogy az ilyen közeledés imában és naponta élt szere- tetben, egy a világ felé nyitott közösség keretében, semmiképpen sem károsítja a teológusok párbeszédét? Szükség van erre az állandó párbeszédre is minősített teológusok között. Azt hiszem bátran mondhatjuk: jelentős lépések történtek. Belgiumban 1971-ben közös nyilatkozatot adtak ki a keresztény egyházak a keresztségről: jelentős határkő ökumenikus fejlődésünkben. Angliában 1971. szept. 7-én katolikusok és anglikánok között sor került a Windsor Castle-i megegyezésre az Eucharisztiára vonatkozólag. Franciaországban a dombes-i megegyezés (1971.szept.6-9.) ugyanebbe az irányba tart. Legújabban közzétették annak a beszámolónak teljes szövegét, amely összefoglalja a római luteránus-katolikus vegyesbizottság munkálatait az „Evangélium és Egyház“ témájáról. Ebben ismét széles területei adódtak az egyetértésnek az egyházi szolgálatok kölcsönös elismerése terén, és hasznos ajánlatok találhatók arról, hogyan lehetne meggyorsítani az interkommúnió lehetővé válásának elérkezését. Hozzá kell még tenni azt a megegyezést az egyházi szolgálatokra vonatkozólag, amely 1973-ban a nemzetközi anglikán-katolikus bizottságban jött létre. Az Egyesült Államokban röviddel ezelőtt adtak ki egy már címében is jellegzetes könyvet: „Találkozhatnak-e valaha is az episzko- pálisok és a római katolikusok?“ Néhány hónapja egy anglikán püspöktől, Dr. Mervyn Stockwood-tól kaptam egy cikket, amelyet a „The Catholic Herald“-ban tett közzé. Azután barátságosan meginvitált egy nyilvános beszélgetésre. Cikke hét indítványban ökumenikus óhajokat sorol fel, amelyeket közösen kellene magunkénak vallanunk, és így sürgető és izgalmas felhívás arra, hogy egy irányban haladjunk. Nem sorolhatom itt fel minden indítványát. De örömest állítom, hogy az első indítványt minden további nélkül aláírom, és ez a többi kulcsa: „Meg kellene ígérnünk egymásnak, hogy nem csináljuk külön-küiön azt, amit jó lelkiismerettel együtt is meg tudunk tenni. Ez széles területet foglalna magában: szentírásolvasást, Imacsoportokat, igehirdetést, a jótékonyság műveit.“ íme néhány reményt gerjesztő ok az ökumenizmus haladásában. De ezek csak jelek. Hiszem, hogy pillanatnyilag a keresztények megújulása ott tart, hogy közösen megragadják a Szentlélek valóságát abban a munkában, amelyet 13
