Szolgálat 21. (1974)
Eszmék és események - Mai Credo (Ulrich Heuel)
ha fölleltelek. Te öntögetted lelkembe a kutatás szomját, az igazságkeresés nyugtalanságát. Míg jártam a fokozatokat, méregettem a távlatokat, hirtelen előbukkantál egy-egy fordulónál, egy-egy valóságban, közel vagy távol. Nem kíméltél. Felköltöttéi legédesebb álmomból. Könyveket adtál a kezembe, vezettél irodalmon, matematikán, filozófiákon át. Megjelenítetted előttem a vietnami háború szörnyűségeit, Afrika nyomortelepeit, India csonttá aszott éhezőit. Felvonultattad lelkem előtt a kontesztáló, sztrájkoló tömegeket, elhagyott külsejű fiatalokat. Ekkor a szeretet mézcsöppjét csepegtetted szívembe Evangéliumodból, és szántam a sereget . . . Floldsétára ragadtál. Tejútakat jártunk, Andromédán háltunk. Azután porszem magamig aláztál és otthagytál. Tengerfenékig merültem, bányába vakultam, és mindez még mindig nem volt elég. Te tovább sürgettél. Végre megtanultam, hogy Te a szélsőségek, a különbözőség, a skálák és távlatok Istene vagy, aki az árnyalatok és lehelletek hullámain vezetsz és bújdosol előlem. Most utólag mindez egyszerűnek tűnik, de sokáig fájdalmas és érthetetlen voltál. Értettelek, ha ragyogtál, de sehogyan sem tudtam felfogni, hogy sötétség is vagy. Sok időbe telt, míg megértettem ezt a dimenziódat. Meghajszoltál, de egyet elértél: „rögeszmémmé“ lettél. Most már éhezlek, szomjazlak, álmodlak, óhajtlak, unos-untalan Rád gondolok . . . Értelek, Uram, vagy legalább kezdelek érteni. Bennem volt a hiba, hogy nem előbb találkoztunk. Mert megelégedtem azzal, hogy egy parányit fogjak fel létedből. Féltem a magasságoktól, szédültem a kockázattól, sajnáltam áldozni a nagyvonalúságra, kíméltem magamat a teljes odaadástól. Szégyenkezve vonultam vissza már jóelőre a kudarcoktól. Pedig az ellentétekben mutatkozik meg, ki vagy Te. Minél szegényebb valaki, annál inkább érzi gazdagságodat, minél sötétebb éjjeled, annál vakítóbban jön fel napod. Nagyobb távlatból nagyobbnak tűnsz, mélyebbről szemlélve magasabbnak látszol. Kérlek, ha elkezdted, fejezd is be bennem művedet. Add éreznem, hogy én is a világmindenségnek egy kis része, építőkockája vagyok, és velem is tökéletesedik műved, általam is szebbé, jobbá lesz a világ. Karjaidba vetem magamat, Te örökkévaló: Te hívsz. Megyek. Nincs mit aggódnom. A befejezés nem az én feladatom, mert Te vagy a nagy Beteljesülés. Megyek, mert hívsz, Te nagy Hívogató. Botka József MAI CREDO „Adja Isten, hogy ez a hitvallás sokakba öntsön bátorságot nyugtalansággal és zűrzavarral teli korunkban, hogy türelmesen és bizalommal kitartsanak a hitben, szolgáljanak a felebarátnak, s nyíltan és vidáman meg59
