Szolgálat 21. (1974)

Az egyház szava - Az osztrák püspöki kar pásztorlevele a missziókról

Előfordulhat, hogy az emberek föl sem vetik többé ezeket a kérdéseket, mert — a magvetőről szóló példabeszéd szavai szerint — a sok világi gond és a csalfa gazdagság elfojtja mind a kérdezést, mind Krisztus feleletét. Ez a folyamat kezdetben egészen fájdalommentes és látszólag semmi kárt nem hoz az emberiségnek. De az igazságot szerető megfigyelő előtt csak megerősíti Szienai Sz. Katalin mondását: „Akarod, hogy röviden megmondjam neked, mi az Isten? Nem talál az békét, aki tőle eltávolodott.“ — Ha igazán gondunk az Egyház, akkor ez arra fog vinni, hogy gondoskodjunk az Egyházról. így érkezünk el a második gondolathoz:

Hozzunk áldozatot az Egyházért

A legnagyobb, amit valaki a világmisszióért adhat, saját maga: személyi bevetés a missziós hivatásba, mint misszionárius vagy missziós nővér, mint missziós orvos, hitoktató, missziós vagy fejlődési segéderő a misszióval együttműködésben a modern élet legkülönfélébb területein. Az egyházért hozott áldozatnak erre a legmagasabb formájára természetesen érvényes a kijelentés: „Az aratás nagy, de a munkás kevés.“ Egyre azonban nyomatékosan kérhetünk minden hazai hívőt: támogassa nagylelkűen anyagilag a missziós területek munkásait, hogy megkaphassák azt, amire saját életük és intézményeik — templomok, iskolák, kórházak, lepratelepek, árvaházak, öregotthonok, egyéb karitatív vagy kiképző központok — fenntartására szükségük van. Jóval több mint 800 missziós egyházmegyéről kell gondoskodni. Sajnos a Pápai Missziós Művek, amelyeknek feladata többek között az anyagi eszközök előteremtése lenne, a szükségesnek csak egy részét tudják megszerezni, úgyhogy a missziók püspökeinek és papjainak mindig újból kolduló körutakra kell menniök. Szükséges rossz ez, ami nem egyszer kellemetlen mind a két félnek: a kéregetőnek éppúgy, mint az adakozónak. Minél inkább támogatjuk a Pápai Missziós Műveket — a missziós vasárnapi és a vízkereszti templomi gyűjtés a két anyagi főpillérük —, annál szabadabbakká válnak a misszionáriusok igazi feladataikra. A jubiláló „Hitterjesztés Műve", Marie-Pauline Jaricot alapítása, igen egyszerű programmal dolgozik, ami minden jóakaratú embernek lehetővé teszi a részvételt: „Szerény hozzájárulás, de sokaktól; naponta egy rövid ima a missziókért, de millióktól.“ Ez a rövid program átvezet bennünket a harmadik és utolsó gondolathoz:

Imádkozzunk az Egyházért

Aki az imádságot nem becsüli, nem ismeri Krisztust. Az Egyház életében a siker titka más, mint a gazdasági életben. A gazdasági életben szorgalom, kitartás, okos számítás és tervezés a döntő. Az Egyház életében is hozzátartozik mindez, de az emberszívek igazi irányítója Isten; Isten pedig annál gazdagabban adja kegyelmét, minél alázatosabban és állhatatosabban kérjük

54