Szolgálat 21. (1974)

Az egyház szava - VI. Pál pápa újévi beszéde

egyetértést, a rendet és az igazságot, azt, amely nem erőszakon és uralkodáson, nem kölcsönös ellenségeskedésen alapul, hanem a szívek feloldódásán, az erőszakkal való éléstől az értelem és a logika használatához való átmeneten. Arról a keresztény felfogásról van szó, amely megmutatja, hogy mindnyájan testvérek vagyunk.

Ezt a testvériség iránti érzéket Krisztus hozta a világba, a karácsonyi ünnepek, amelyeket éppen most ültünk meg, erősítették a szívünkben. Ennek kell életünk légkörét meghatároznia. Testvérek vagyunk, egyenlő jogú testvérek. Nem szabad két részre szakadnunk: mi — és a többiek. Mindannyiunknak hozzá kell járulnunk e közösség megalkotásához. Mielőtt még politikáról és külső dolgokról beszélnénk, először látnunk kell a többiek szükségleteit és a saját hibáinkat, gondolkodnunk kell erről lelkiismeretünk színe előtt, azt pedig keresztény értelemben jól ki kell képeznünk és békére késszé tennünk. Készek vagyunk-e megbocsátani minden sértést? Valahányszor a Miatyánkot mondjuk, az Úr elismételteti velünk: Bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek. Éljük-e ezt a szót? Hatékonyan működik-e bennünk ez a kiáltás, ez a folyamodás Isten könyörületéhez, amelyben mintegy bizonyságként visszük elébe saját szerény könyörületünket, hogy leesdjük magunkra az ő roppant, végtelen könyörületes- ségét?

Talán mi is osztozunk az áligazságosságban, a bosszúban, a láncreakciók tragikus lélektanában, a kölcsönös ellenségeskedés pszichológiájában? Vagy nem ítéljük el mindezt eléggé? Nem látjuk, milyen méltatlan hozzánk ez a gondolkodás?

Mielőtt a békét a nyilvános és nemzetközi élet síkján akarnánk megvalósuláshoz segíteni, először — az igazságosság valódi érzékével együtt — saját szívünkben kell megvalósítani. Igyekezzünk becsületes és jó emberek és polgárok lenni. Legyen a jóság életünk nagy programja: mert nekünk mint keresztényeknek nem csupán a békés polgári együttélés szabályait kell ápolnunk, hanem azokat az Indítékokat is, amelyek a többiekben hiányoznak. Hiszen abba a forrásba merültünk, amelyből a szeretet és könyörület árad az emberiségre. Tanítványok vagyunk, és részesei ennek a forrásnak: Krisztus, aki életét adta értünk, megtanít, hogyan legyünk jók, megbocsátók, tisztességtudók, szolidárisak, jóbarátok.

(A pápa ezután példákat hozott fel erre az életstílusra: Kolbe atyát, a néhány hónapja 80 éves korában elhúnyt olasz művészt, Carpit, aki a koncentrációs táborban is „a jóság naplóját" tudta megírni, Gandhit, Schweitzert, stb. Mindannyiunknak ilyeneknek kellene lennünk. Majd így fejezte be szavait:)

Próbáljuk tágítani felebaráti szeretetünk, jóindulatunk, barátságunk terét, családunk, városunk és nemzetünk határain túl. Próbáljuk kiterjeszteni az egész

47