Szolgálat 21. (1974)

Az egyház szava - VI. Pál pápa újévi beszéde

az ellentétessége, ez a sokértelműsége irányítja úgy a világ sorsát, hogy állandóan reszketnünk kell. Azok a formák ugyanis, amelyekkel rendet próbálnak kialakítani a világban, az emberiségben, az életben, egyik pillanatról a másikra ellenkezőjükké válhatnak. A barátságból ellenségeskedés lesz, a békés együttélésből borzalmas harcok születnek, amint az elmúlt években keservesen megtapasztaltuk. Aki idősebb, az tudja ezt, és jó lenne, ha a fiatalok is elgondolkodnának rajta, s hálát adnának Istennek, hogy nem részesültek a háború embertelen és szörnyű tapasztalatában. Az ipari társadalomnak ugyanazok az eszközei, amelyek a jólétet, a gazdagságot, a vidám, békés együttélést szolgálják, életet is ki tudnak oltani, és fájdalmat okozni.

Nem elég, hogy csak a politikusok és államfők törődjenek ezzel. Az egész nép dolga ez, és a népnek legalábbis tudnia kell, mi a sorsa, ez az olyan sebezhetővé és törékennyé vált sors. Egyesek azt kérdik: De hát mit tehetek én? Élem a magam szerény életét hivatásom, családom és kötelezettségeim keretében. Hogy is foglalkozhatnék ezekkel az óriási, roppant problémákkal? Teljesen meghaladják képességeimet. — Találó-e ez a megállapítás? Igen is meg nem is. Az ugyan igaz, hogy a nagy döntések másutt történnek, mások hozzák őket. De az is igaz, hogy a nép, a tömeg lelkiismerete, a ti lelkiismeretetek és a mienk befolyásolja a felelősek döntéseit. És ha a nép lelkiismerete egyértelműen elítéli és nem akarja ezeket a tragikus összeütközéseket a nemzetek között, akkor azokat valamiképpen meg kell oldani, vagy legalábbis már nem törhetnek ki olyan kényszerű erővel és ijesztő brutalitással, mint most olyan könnyen megtörténik.

Van azután egy további kifogás. Azok, akik fegyverekről, harcokról, hódításról, megszállásról, népek közötti határokról beszélnek, alapjában véve mind ugyanazzal a szóval igazolják cselekvésüket (szeretnénk remélni, hogy ez lelkiismeretüket is igazolja!). A jogról beszélnek, az pedig szent szó; igazságosságot, békét emlegetnek, amely a nyersanyagok egyenlő elosztásán alapul. Erre a kifogásra a felelet szintén így hangzik: igen is meg nem is. Igaz, hogy sorsunk a jóhiszeműségtől, emelkedett és tisztes szándékoktól függ. De ezek a szándékok azután a tények erőterébe jutnak, összekeverednek végzetes illúziókkal, előítéletekkel, gyűlölettel és különféle érdekekkel, s mindez elhajlítja és végül ellenkezőjére váltja át az igazságosság konkrét követelményeit. Anélkül, hogy akarnánk, szinte anélkül, hogy az eredményre gondolnánk, felidézzük azokat a borzasztó összeütközéseket, amelyeket mindenképpen mellőzni szeretnénk. A béke a népek lelkiismeretén is alapul, a mi saját lelkiismeretünkön, a népén, az egyes emberén. Mindannyiunknak békeszerzóknek kell lennünk, nem gyönge, nem hamis, hanem igazi békeszer- zöknek, békeszeretőknek, mint ahogyan az Úr mondja az Evangélium egyik boldogságában (milyen modernül, milyen hatékonyan kellene hangzania ennek a kijelentésnek!): Boldogok a békeszerzők — azok, alfik síkraszállnak a békéért, a béke barátai —, mert Isten fiainak fogják hívni őket. Ha fel akarjuk építeni világunkban Isten Országát, akkor szeretnünk kell a békét, az

46