Szolgálat 20. (1973)

Eszmék és események - Levelesládánkból

+

E sorok írója 49 éves, négy gyermekes apa, iskolai végzettsége 8 általános. 20 éves korában elkapta-felkapta a háború vihara. 21 éves volt, amikor fogságba esett, megbetegedett — tüdő-tbc —, azóta 40 valahány hónapot töltött kórházban-szanató- riumban. 22 éves volt, amikor megismerkedett az Újszövetség Szerzőjével és a Róla szóló, Tőle való tanítással, vagyis az újszövetségi szentírással, amely azóta a vezérlő könyve lett az élet minden területén. Azóta tudja, mi a hit, a remény, a Szeretet, ami nem mi, hanem „Ki", ki az Anyaszentegyház, mi a család úgy, ahogyan azt a Teremtő gondolta és akarja, mi az ember, ki az ember és mivé kell lennie, mit kell tennie, mit nem kell tennie. Azóta tanult meg látni, hallani, érteni. Azóta tud érezni, együttérezni.

Ma, ebben a forrongó világban, mindent alapjaiban rendítenek meg, mindent meg akarnak újítani, reformálni, átrendezni, újraértékelni — mindent az emberhez akarnak szabni, mérni, még Isten terveit, gondolatait, útjait is maguk akarják kijelölni, meghatározni, irányítani, és nem az embert akarják átformálni, Istenhez hasonlóvá tenni, átalakítani Jézus példája, tanítása szerint. Nos, amíg erről a szándékról le nem teszünk, amíg az ezen való erőlködéssel fel nem hagyunk, addig ne várjunk hathatós támogatást, segítséget Jézusunktól és az igazságra vezető Szentiélektől.

A Pünkösdi Lélek ma újra belenyúlt az ember világába. Látta, hogy szükséges, itt az idő, hát megkezdte a helyreállítást, a helyreigazítást, a belső tisztogatást, az egybegyűjtést, az újbóli újjászületést. Soha nem volt még annyira szükség az imádságra, mint napjainkban. De nemcsak a szóbeli imádságra, hanem az „egész", a „teljes" ember imádságára. Imádkozzon az értelem, a száj, a szív, a kéz, a láb. Imádság legyen az egész életünk. Szóbeli imánk legyen kérés, köszönet, hálaadás, cselekedeteink pedig: istendicsőítés! Gondolataink, elmélkedéseink az Atya gondolatainak, útjainak keresése, fürkészése, szemlélődésünk pedig: az Úr megfigyelése, megismerése, hozzásimulásunk, szeretetünk felé-fordulása; pihenésünk: fejünk ölébe hajtása, szórakozásunk: örök gyermekségünkből fakadó örömünk megnyilvánulása. Egyben igazolása a világ felé annak, hogy a mi Istenünk Atya, aki nemcsak munkát, feladatot vár el övéitől, nemcsak nehéz terhet rak vállunkra, hanem játékot, kikapcsolódást, üdülést és mindenféle tiszta, nemes szórakozást is biztosít gyermekei számára, amelyekben velük együtt örül Ő is.

Jézus tanítása nem egyesekhez, nem kis csoportoknak szól, hanem széles rétegeknek, egyszerű embereknek ugyanúgy, mint a tudósoknak, a vezetőknek. Az igazság az, hogy a tudományok fejlesztése és a hitéletben való haladás nem függ össze egymással. A hiba talán abból eredt, hogy a hitből „tudományt" csináltak a tudósok, mégpedig olyant, hogy az egyszerű nép, ha akarta, sem tudta megérteni. Mintha csak úgy és csak akkor lehetne Krisztus követője, ha elsajátítaná a hittudományok mérhetetlen anyagát ... És nem vették észre a „tanítók", hogy ők maguk emeltek válaszfalakat, akadályokat az egyszerű, tiszta, erős hit áramlása útjába a szívek felé. Bár a szándék jó, igaz volt, de a módszer, a „hogyan", az minden, csak evangéliumi nem. Azaz megbocsájtó, türelmes, elnéző, szeretetreméltó. Az a sok erőszak, amit Jézus nevében, evangéliumának érdekében elkövettek, az a sok visszaélés, az anyagiasság, a szegénység elhanyagolása, stb. — gondoljuk csak végig a 2000 év történetét, és megértjük, hogy miért volt halaszthatatlan szükség a II. Vatikáni Zsinatra! Akik még mindig kételkednek és akadékoskodnak a szükségességében és a megvalósításban, azaz a megújhodásban, azok még mindig nem értik Mesterüket, akit pedig követni akarnak.

Ki-ki saját életével tegyen tanúságot Jézus mellett. Ö nemcsak jó és szelíd volt, hanem bátor, szókimondó, a hamist leleplező, az igazságot nyíltan, egyértelműen tanító, nem népszerűségre törő, nem anyagiakra menő, nem kényelmet kereső, nem visszahúzódó, ha nehéz idők járták, és főleg nem volt önnön magát féltő, sajnáló — sőt eleve tudta, mi vár reá, és eléjement a jövőnek, a sorsnak. És mi? és én? Pedig már vettük a Szentlelket, az erősítőt, a bátorítót, az igazságra* emlékeztetőt, a még

89