Szolgálat 20. (1973)
Tanulmányok - Németh József: A teljesebb emberség felé
fiatalok ezt az időt! Mert e két életév között nem történik más, mint hogy a fiatalemberek teherbe ejtik a nőket, bosszantják az öregebbeket, lopnak és verekednek." Az 1967 és 69 közötti francia, német és amerikai diáklázadások bebizonyították, hogy a 10. és 23. év közötti kor minden hosszabban tartó békeidőben megoldhatatlan problémát okozott az öregebbeknek. Hogy a mai idősebb generáció olyan keményen ítél az ifjúságról, annak az az egyik fő oka, hogy — Shakespeare szava szerint — „átaludta" saját ifjúkorában a háború és az azt követő kemény felépítő munka alatt ezt a kényes és kritikus időszakot. — Még az antik világ pater familias-a sem tudta gyermekeihez való viszonyát problémamentesen megoldani. A két korosztály közötti viszonyt így jellemzi Carcopino a császárságról szóló történelmi leírásában: „Az apák lemondanak arról, hogy vezessék gyermekeiket; engedik, hogy ők uralkodjanak fölöttük, és elhitetik magukkal, hogy teljesítették kötelességüket, ha utolsó csepp vérüket is feláldozzák a fiatalok kényelméért, tetszéséért.“ — Jóval a római világ előtt Platón így festette meg az állam szétesését: „Az apa hozzászokik ahhoz, hogy hasomlóvá legyen a gyerekhez, és fél a gyerektől. A fiú az apával egyenrangú lesz, és nem ismer többé figyelmet, tiszteletet szülei előtt ... A tanító fél tanítványaitól és hízeleg nekik; a diákok nem respektálják többé tanáraikat és nevelőiket. A fiatalabbak egyenrangúak lesznek az öregebbekkel, és utánozzák szavaikat, tetteiket. Az öregebbek lealacsonyodnak a fiatalokhoz, bolondoznak, mókáznak velük; úgy viselkednek, mint a fiatalok, hogy ne keltsék azt a benyomást, mintha mogorvák vagy tekintélyt hajhászó úrhatnámkodók lennének“ (Politeia, 8. könyv). A történelem azt mutatja, hogy minden hosszabban tartó békés, építő korban ugyanúgy lázongott az ifjúság az öregebbek ellen, mint napjainkban. Az ifjú embernek sokszor törésre kell vinnie a dolgot környezetével, hogy elismertethesse, jóváhagyathassa önmagát. A természetes kötelékeket és kapcsolatokat ugyanis önkényes sorsnak tekinti, amely kényszer alatt tartja. A szakítással önmaga újdonságát és eredetiségét akarja bebizonyítani. Felfedezi önmagát és nem óhajt környezetéhez hasonlítani. A törésnek és szakításnak aztán az önmagához való fordulás a következménye. Nem Jézus szavai válnak-e itt valóra? „Ne gondoljátok, hogy azért jöttem a földre, hogy békét hozzak. Nem azért jöttem, hogy békét hozzak, hanem hogy kardot. Azért jöttem, hogy szembeállítsam az embert atyjával, a leányt anyjával és a menyet anyósával. Saját házanépe lesz az ember ellensége“ (Mt 10,34-36). A fiatal ember mindig fiatal ember marad, minden korban és időben, nem jellegzetességei újak, hanem jellegzetességeinek egy adott összesítése és csoportosulása, bizonyos tulajdonságok intenzitása, mások mellőzése. S mivel minden fiatal egy bizonyos kor gyermeke, lázadása válasz az illető kor égető problémáira. A mai ifjúság szolidáris egymással, mert a felnőttek társadalma önző magánosok egymás elleni tülekedése lett. A mai fiatalok futnak az ideálok után, mert ma az öregebbek nem tartják magukat méltónak, hogy eszményképként álljanak az ifjúság elé. A mai fiatalság különféle elmélkedési 43
