Szolgálat 20. (1973)
Tanulmányok - Németh József: A teljesebb emberség felé
emberi teljesség. A nyelv filozófiája is magáévá teszi ezt a gondolkodásmódot, amikor érési folyamatról beszél. A fiatalember mindenütt a nyitott, ki nem taposott utak tömkelegé előtt áll. A jövő arra ösztönzi, hogy kipróbálja lehetőségeit és kielégítse a bensejében lobogó vállalkozó szellemet. A fiatalnak nem kell még a múltat feldolgozni és megemészteni. Ö előre néz és keresi önmaga megvalósítását. De mivel születésénél fogva benne él az emberi közösségben és napról-napra tapasztalnia kell, hogy embertársai, a felnőttek, erősebbek, tapasztaltabbak, megfontoltabbak, kialakul benne az önfenntartás ösztönéből és alkotási vágya konkrét megvalósításra törő parancsszavából az eszményképek igénye. Az ifjú ember környezete, kora és társadalma megjelenési, értékelési és célkitűzési formáin tájékozódik, használja nyelvét, él fogalmaival. De ugyanakkor valami különlegeset is akar tenni. Számára a jelen ugródeszka az élet sodró folyamába, mert végeredményben ki akar válni a családból, ki akar tűnni környezetéből, önálló akar lenni; mielőtt azonban végképp elhagyná e szilárd és biztos támaszpontot, ki akarja próbálni sajátmaga lehetőségeinek határait, korlátáit. A mai kor ifjúságának feltűnő jellegzetessége, hogy nem csupán egy bizonyos életszakaszt, hanem társadalmi réteget jelent az idősebbek mellett. A kettő között állandó megnemértés, ellentét van. A fiatalok szüntelen lázadnak az ellen, ami nem új. Sokszor minden megfontolás nélkül utasítják vissza azt, ami nem az ő közvetlenül megélt életkorukban keletkezett. Az elmarasztaló kritikát akkor is hangoztatják, ha nem tudnak a réginél jobbat felmutatni. A felnőttek szerint ez az elutasítás a felelősségtudat hiányából származik; ugyancsak ebből a forrásból fakad az individualista szabadosság és élvezethajhászás is. Emögött viszont a föl nem ismert félelem rejtőzik, a jövő miatti aggódó bizonytalanság. Tudat alatt izzanak ezek a tényezők, indítóokok, és sokszor elemi erővel lobbannak lángra a valóság előli menekvésben, amikor kábítószerekkel új, eszmei világot varázsolnak maguk elé, vagy pedig kihívó magatartásukban, amikor arroganciával leplezik gyengeségüket, az életre való felkészületlenségüket, mintha már képzelt világuk teljesjogú polgárai lennének. Az érem másik oldala? Ott a fiatalok vetik az idősebbek szemére, hogy életfelfogásuk, értékelésük idejétmúlta, társadalmi berendezéseik, intézményeik egy korhadó kor maradványaivá váltak. Az öregebbek magatartása szerintük hamis, megtévesztő, hazug és képmutató; tekintélyi érveik mögött nincs más, mint a komoly számonkérés előli kitérés, menekvés, jól leplezett félelem, a saját egzisztencia üressége és tartalmatlansága előtti be nem vallott borzalom, undor és kétségbeesés. A fiatalok és öregebbek közötti viszony ilyen megítélése ma egész általánosan elfogadott. Tárgyilagosságra törekedve mégis úgy tűnik, hogy a dolgokat jobban meg kell különböztetni. Már Shakespeare is időtlen érvényességgel adta Téli regéjében az öreg juhász szájába: „Bárcsak ne lenne a tizedik és a huszonharmadik életév közötti életkor, vagy legalább aludnák át a 42
