Szolgálat 19. (1973)

Ujváry Julianna: Helen Keller

tanítás segítette Helent, mert a gonosz létezése és a belőle származó szenvedés zavarta a legjobban, nehezen egyeztette össze a gonosz és az Isten fogalmát. Nemes lelke minden rosszat került, mert számára nem létezett „ártatlan“ vagy jelentéktelen rosszaság.

Brooks püspök tanítása, Anne Sullivan példája nyomán változott az idők folyásával alaptermészetéből fakadó, problémamentes optimizmusa mélyebb hitté, amely felmérte a világban létező rosszat, de mindig remélt a jobban és nem szűnt meg dolgozni érte, még vereségei ellenére sem. Szépen fejezi ki ezt az optimizmusát, amit hetvenéves korában mondott: „Nem hiszem, hogy az emberi természet alapjában romlott . . . Hiszem, hogy az ember alapjában és szükségszerűen jó — ezt gyermekkorom óta hiszem. Bízom Isten útjaiban és embertársaimban . . . Csodálkozásba ejtenek nem az emberek hibái, hanem az az erő és ösztönzés, amellyel minden időben felkeltek, ha elbuktak.“ És hogy Isten atyaságát és szeretetét komolyan vette, látszik abból a mondatából, amelyet szintén öregkorában írt le: „Köszönöm Istennek fogyatékosságomat, mert általa találtam meg magamat, munkámat és Istenemet.“

Arra a kérdésre pedig, hogy volt-e életének értelme, így válaszolt: „Hiszem, hogy ezekben a sötét és néma években Isten használta életemet egy célra, amelyet nem ismerek, de egy napon majd mindent meg fogok érteni és akkor nagyon elégedett leszek.“

Helen Kellerről szóló rövid kis eszmefuttatásunkat (mennyit lehetne még róla írni!) legjobban azokkal a szavakkal fejezhetjük be, amelyeket ő maga írt élete értelméről és az örök életről:

Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szere- tetben és hiszem, hogy Isten bennem van, ahogy a nap a fényben és az illat a virágban; a Fény az én sötétségemben, a Hang az én csendemben . . . Hiszek a lélek halhatatlanságában, mert halhatatlan vágyakat hordozok magamban . . . Hiszem az örök életet, hiszem, hogy ott enyémek lesznek azok az érzékek, amelyeket most nélkülözök, és hogy odaát csodaszép otthonom lesz, telve színnel, zenével, a virágok beszédével és szeretteim arcával. Félelem nélkül megyek az elvarázsolt erdő felé, ahol mindig zöldek a levelek . . .

82