Szolgálat 19. (1973)

Sántha Máté: Franz Jägerstätter

arra kéri őket, legyenek jók, segítsenek édesanyjuknak és imádkozzanak érte is. „Hogyan érezném magam elhagyottnak itt, ha otthon any- nyian imádkoznak értem?“

Szere tétének másik központi tárgya: az Egyház, a vallás a maga konkrét megnyilvánulásaiban. Fogságában legfájóbban a szentmisét nélkülözi, 100 km gyaloglást se sokallna érte. Legnagyobb boldogsága, ha sikerül papot kapnia és megáldoznia. Berlin-Tegelből örömmel írja, hogy még ott is négyszer részesült ebben. Fogságát amolyan lelkigyakorlatnak fogja fel: „Az is Isten kegyelme, ha az ember a hitéért valamit szenvedhet. A legszebb lelkigyakorlatokat tarthatom itt. Ha otthon lennék, aligha vennék rá magamnak egy hetet, ha ugyan még tartanak ilyesmit.“ Lélekben együtt halad az egyházi évvel: nagyböjtben arról ír, hogy méginkább egyesülnünk kell Krisztus szenvedésével, húsvétkor meg, hogy „ha most kemény időket is kell ízlelnünk, mégis együtt örülhetünk és kell is örülnünk az Egyházzal, hogy Krisztus föltámadt.“ Bizalommal hivatkozik a Jézus Szíve-nagykilencedre halála előtt. Májusi levelein végighúzódik a Szűzanya emlegetése, de már első levelében a fatimai jelenésekről szóló füzetet kéri, majd az Imaapostolság havi szándékait, és búcsúsorait így fejezi be: „Szent áldását adja ránk Kisdedével Szűzanyánk!“ Hogy a Szentírásból nagyon táplálkozott, azt nemcsak a sok hivatkozás mutatja írásaiban, hanem egy-egy fordulat is, mint pl. mikor gyermekeitől búcsúzva azt írja: ha az égbe jut, ott „helyecs- két készít“ majd nekik is. Amellett mindig szívesen olvasott vallásos könyveket, főleg szent-életrajzokat; boldog; mikor a linzi cellában ilyeneket is osztanak ki, amit társai persze könnyen ráhagytak. Tagja volt a ferences harmadrendnek is.

Meleg szívvel és nagy tisztelettel tekintett a papokra. Pedig elég sok gyanakvásban és elég kevés megértésben részesült nem egytől. De ezért nem neheztel, hisz megérti, hogy kémnek is tarthatták. Plébánosától ezzel búcsúzik: „Isten óvja meg, és minden más papot is!“ Utolsó napjainak egyik nagy öröme, amikor megtudja, hogy Reinisch pallottinus atyát is a katonai szolgálat megtagadása miatt végezték ki: nagy bátorításnak érzi, hogy éppen egy pap járt előtte ebben.

Amikor keserű és kemény szavakkal jellemzi az osztrák egyház helyzetét a náci uralom alatt, akkor is ez a szeretet vezéreli. De nem ítél meg senkit. Sem az egyeseket: a rossz éppúgy testvér, mint a jó. Annál kevésbé egyháza képviselőit. Megérti, hogy a püspökök menteni akarták híveiket, és most már nem képesek a hősies kiállásra. „Ne tegyük szemrehányásainkkal még nehezebbé a helyzetüket, mint amilyen már úgyis. Inkább imádkozzunk értük, hogy Isten könnyítse meg azt a nehéz feladatot, amely előtt még állnak.“

56