Szolgálat 19. (1973)

Sántha Máté: Franz Jägerstätter

nélküli pacifista. Pl. elismerően, sőt irigylően nyilatkozik azokról a népekről, amelyek védekezni próbáltak a német elnyomás ellen.

Mindebből természetesen folyik az az öntudatos következtetés, a- melyet egyszer így fogalmazott meg: „Nem hagyhatom a felelősséget a Führerre." Senkisem akarja manapság a felelősséget vállalni — mondja —, pedig Isten mindenkit saját lelkiismerete szerint ítél meg. A vezetők felelőssége persze nagyobb, de ki tudja, talán ők másképp látják a dolgokat. Az igaz, hogy a kisember nem tud a történelem folyásán változtatni. „De önmagunkat megmenteni és talán még néhány lelket Krisztusnak megszerezni sohasem késő, míg e világon élünk." Tisztán látja a példa erejét:

Nincsenek-e hát keresztények, akik még képesek a sötétség közepeit itt állni megfontolt világossággal, higgadtsággal és biztonsággal, akik minden békétlenség és örömtelenség, önzés és gyűlölködés közt a legtisztább békét és vidámságot képviselik, akik nem olyanok, mint a minden szellőtől ide-oda hajlítgatott ingadozó nádszál, nem csak azt nézik: mit csinálnak a pajtásaim vagy a barátaim, hanem egyet kérdeznek maguktól: mit tanít minderről hitünk? vagy: elviselheti-e mindezt nyugodtan a lelkiismeret, úgyhogy sohase kelljen megbánni belőle valamit?

A szeretet kettős csillaga

De az igazság melletti minden kitartása sem tenné igazi „tanúvá" a keresztényt, ha hiányoznék belőle a szeretet. Jágerstátterből nem hiányzott. Életének két nagy vezércsillaga ebben a tekintetben családja és egyháza volt. Az a levélcsomó, amelyet Franciska asszony máig őrizget, sok megindító bizonyságát őrzi felesége iránti gyöngéd szeretetének. Házasságuk évfordulóján írja: „Ha visszanézek és számbaveszem mindazt a boldogságot és a sok kegyelmet, amely ez alatt a hét év alatt osztályrészem lett, sokszor csodával határosán, és valaki azt mondaná nekem, hogy nincs Isten, vagy nem szeret bennünket, és én elhinném, hát nem tudom, hol tartanék." Levelei tele vannak sajnálattal és aggodalommal, amiért nehézségeket okozott neki: sokat kell helyette dolgoznia, sok fájdalmat kiállnia, s hozzá még az emberek értetlenségét elviselnie. De kéri, a bosszú érzésének ne adjon helyet szívében: mindenkinek meg kell bocsátanunk Istenért. Akkor a szívben béke van, — bár lenne az egész világon is, hacsak minden ember akarná! Gazdasági tanácsokat osztogat neki és humorral írja: „Jó lenne, ha cserélhetnénk egy hétre, mert terád biztosan rádféme egy kis pihenés." A kislányoknak mindig befoglal egypár sort, egyszer néhány régóta őrizgetett narancsot küld haza nekik, felesége utolsó látogatásakor egy kis csokoládét, ö meg cellájában tartott májusi ájtatosságain Mária képét azokkal az ibolyákkal ékesíti, amelyeket egyiküktől kapott. Folyvást

55