Szolgálat 19. (1973)
Chilla Raymund: Georges Vanier
rabban visszatérő mondata. Mit jelent hát a törpe tölgy? Fatimát jelképezi: a három kis pásztorgyermeknek egy tölgy fölött mutatkozott meg a Szűzanya. fgy foglalta be címerébe a Szent Szűz iránti tiszteletét, de hogy másvallású embertársai érzékenységét ne sértse, a magyarázatot megtartotta magának. Ha útja a Pireneusok felé vezetett, Lourdes- ot mindig útbaejtette. Az öt év elteltével nem váltották le. Hét évig volt Kanada kormányzója. Azt szerették volna, és ő is úgy szerette volna, hogy az Expo ’67-en (világkiállításon) ő fogadja a külföldi államfőket és követeket. Mihelyt tudatára ébredt, hogy gyenge szíve a legnagyobb erőfeszítéssel sem bír megfelelni ennek a megerőltetésnek, azonnal beadta lemondását. Két napra rá meghalt, 79 éves korában. Ez röviden élete külső kerete. De hogy belül a lelkében mi lakott, arról csak keveseknek volt fogalmuk. + Mikor meghalt, mindenki úgy érezte, hogy egy evangéliumi értelemben vett „igaz ember“ távozott el közülük. Csodálatos egyszerűség, béke, derű, jószívű melegség, humor, őszinte érdeklődés és szolgálatkészség sugárzott ebből az udvarias, fegyelmezett, a kötelességérzet és küldetéstudat nagy fokával megáldott diplomata katonából. De lelki mélységei és problémái még családja előtt is rejtve maradtak. Magán- levelezése rendezése közben bukkantak papírdarabokon nagy gonddal fogalmazott és leírt lelki jegyzetekre. Nem közlésre szánta őket, csak saját magát akarta emlékeztetni Isten nagy kegyelmeire. Amit addig csak sejtettek, arról megbizonyosodtak: lelki élete volt közéleti nagyságának a forrása. A csodálatos belső béke, nyugalom és derű egy élet hosszán át tartó önfegyelmezés, állandó erőfeszítés és lassú haladás eredménye volt. Ezt a fejlődést próbáljuk most bemutatni. Becsületes és jellemes ember volt mindig. Hitéhez is hű volt, vasárnap misét nem mulasztott, de hite hosszú időn át mélyebben nem inspirálta. A káromkodástól viszont mindig borzadt. Lelki életének igazi fejlődése csak 1938 nagypéntekén indult meg; 50. évét taposta ekkor. Tudta, hogy felesége mélyen vallásos. Az újságban lapozgatva észreveszi, hogy felesége kedves szónoka, a híres skót jezsuita Stewart fogja mondani a nagypéntek délutáni beszédet London egyik közeli templomában. Rögtön fölhívja rá felesége figyelmét. „Szeretném meghallgatni; te nem jössz velem?“ — kérdezi felesége. Nem éppen lelkesen, inkább udvarias figyelmességből rászánja magát. A beszéd alapgondolata leikébe markol: „Hisszük, hogy Krisztus a ke42
