Szolgálat 19. (1973)
Chilla Raymund: Georges Vanier
reszten szenvedett és meghalt értünk, mert szeretett, vagy nem?" Az ájtatosság után a templom ürülni kezdett; Vanier alig bír fölocsúdni, érzései úgy elhatalmasodnak rajta. Rövidesen ezután fölkeresi Fr. Stewartot és elmondja neki, hogy beszéde hatására élete egész irányát megváltoztatta, Először döbbent rá, hogy Isten mennyire szereti az embert. Ettől fogva felesége közt és közte mély lelki szálak fűződtek, és egymás segítői lettek a lelki fejlődés útján. Nemsokára heti áldozó lett, sőt megkérte feleségét, hogy naponta elkísérhesse misére. Ettől kezdve, hacsak tehette, mindennap magához vette Krisztus testét; a szeretet jegyében kívánt élni. A londoni bombázások alatt energiát nem kímélve naponta misére ment; ha nem mehetett, igyekezett legalább szentáldozáshoz jutni. — Mikor kormányzó lett, az egyik szobát kápolnának rendezték be; reggel oda ment misére a család. A kormányzó soha nem ment el az ajtó előtt úgy, hogy be ne nyitott volna az Oltáriszentség köszöntésére. A kormányzói beiktatása utáni napokban ezt írta egyik levelében: „Remélem, nemsokára lesz oltárunk, ahonnan Krisztus Király fog uralkodni. Neki adom majd házam kulcsait, neki adom át helyemet; megkérem, hogy ő foglalja el trónomat, és engedje meg, hogy lábainál szolgáljak.“ A napi áldozás mellett férj, feleség szükségét érezte, hogy naponta félórát csöndben, személyes imában töltsenek. 1944-től élete végéig ragaszkodott ehhez a félórához, rendkívül elfoglalt, hivatalos ügyekkel túlzsúfolt napirendje ellenére. Ha valami miatt elmaradt, igyekezett a nap folyamán pótolni. Olykor megesett, hogy mikor gyermekei jóéjszakát kívánni jöttek, összekulcsolt kezekkel találták. Pedig sokszor szemmelláthatóan fáradságába került, hogy a félórát kitöltse. Nézegette az óráját, letelt-e már a 30 perc. De akár könnyű volt az összeszedettség és édes a béke, akár szórakozottsággal és unalommal küzdött, hű volt az isteni találkához. + Mi volt imádságának a tartalma? Ez Isten és a lélek titka. Csupán következtetni lehet rá néhány jegyzetéből, leveléből, lelkiolvasmányaiban aláhúzott sorokból. 1952 Nagyboldogasszony napjáról van keltezve a párizsi követ következő följegyzése (a följegyzés ténye sejteti, hogy fontos dátum ez lelki fejlődése történetében): Ma, mint máskor is, azzal kezdtem: megköszöntem Istennek, hogy megengedte, hogy fölkereshettem. Aztán, szokásomhoz híven, elmondtam neki: eljöttem imádni Őt, az ég és föld Teremtőjét. Egy-két perc múlva — az időben nem vagyok biztos — azt mond43
