Szolgálat 19. (1973)
Béky Gellért: Szatoko Kitahara
jöjjön, mert Zénó páter templomot akar épiteni a rongyosoknak. Meg is jelent hamarosan a cikk: Templom lesz a Hangyavárosban! Pedig se Zénó, se senki más nem gondolt még templomépitésre. Hisz még hivő se igen volt a környéken. Hát még pap! Zénó útja egyszer épp egy közeli (fa)cipőüzlet előtt vitt el. Itt ütközött bele a 21 éves Szátokéba. Az üzlet ui. az övéké volt. „Kisasszony, nem lenne kedve velem jönni a Hangyavárosba? Ott lehetne aztán igazán dolgozni a nincstelen szegények között.“ Szátokénak kétszer se kellett ezt mondani. Felugrott és még aznap este — bár esett és már sötét volt — elment a rongyosok közé szétnézni. Számára eddig teljesen ismeretlen világba csöppent. De nem bánta meg. Eleinte a gyerekekkel kísérletezett: játszott velük, tanítgatta őket írni, olvasni. Elvitte őket magához, zongorázott nekik, a gyerekek meg énekeltek. A felnőttek vegyes érzelmekkel kísérték az egyetemi tanár előkelő lányának furcsa tevékeny kedését: ki csodálkozva, ki gyanakodva. Főleg a tanítónak nem tetszett az egész dolog. 5. De Szatoko nem hagyta magát elkedvetleníteni. Szüleitől engedélyt kapott, hogy most már akár mindennap a rongyosok közé mehessen. Már nemcsak a gyerekekkel foglalkozott: ő maga is beállt a rongyszedők közé. Szerzett magának egy kordét és húzta, vonszolta nap mint nap a többiekkel a fölszedett papírhulladékot, ócskavasat, üveget, rongyokat és ami éppen akadt. Mindenben osztozott a szegényekkel. Még a kosztja is az volt, amit azok ettek. Anyja csak azt kötötte ki, hogy este, amikor a munkából fáradtan hazajött, tetőtől-talpig lemosakodjék és minden darab ruháját alaposan kikefélje. Nehogy bolhát meg poloskát hozzon a házba. Az ellen viszont nem volt semmi ellenvetése, hogy másnap újra visszamenjen a bolhás-poloskás barakkok közé. A tanító mégse volt Szátokéval megelégedve, ő ismeri már az effajta „szerepjátszást“. Holmi előkelő úri kisasszonykák „leereszkednek“ a szegény néphez; jótevőknek, hősöknek gondolják magukat és még azt képzelik, valami nagyot vittek véghez azzal, hogy alamizsnálkodnak a nincstelenek között. És elvárják, hogy ünnepeljék, méltányolják szeretet akciójukat. Ök nem alamizsnát, nem szeretetadományt akarnak, hanem egyedül azt, hogy egyenlő emberekként kezeljék őket. Nincs szükségük az ilyen maguk-kinevezte jótevők irgalmára . . . Szatokot nagyon mellbevágta ez a keserű gyanakvás és indítóokainak ilyen félremagyarázása. Csakugyan önző motívumok vezetnék őt a rongyosokért vállalt munkájában? Igazán csak a rejtett hiúság ösz- tönözné-e erre az áldozatra? A tanító kegyetlen, de őszinte szavai elgondolkoztatták a jobb élethez szokott úri lányt. Rászánta magát a döntő lépésre: végleg odaköltözött a Hangyavárosba! Épített magának 35
