Szolgálat 19. (1973)

Magyar Erzsébet: Edith Stein

Három nappal később, Avilai Teréz ünnepén, megnyílik Edith előtt a kölni kármel kapuja.

„A kármelt két szóval határozhatnánk meg — írja Teréz Renáta nővér, Edith elöljárója és első életrajzírója. — Semmi és Minden. A lélek e két pólus között találja magát. Semmiségében mindent el kell veszítenie, hogy megtalálja a Mindent: Istent."

A legtöbb nővér nem is hallotta az új, már szürkülő halántékú, 42 éves jelölt nevét. Edithnek ezer kis apróságot kell megtanulnia; gyermekded tanulékonysággal fogad mindent. — Tud-e varrni? — kérdezik tőle. És bizony Edith nem varr jól. A házimunkában, legjobb akarata ellenére is, mindig ügyetlen marad. Ez nemcsak az alázat iskolája lesz számára, hanem megtanítja jókedvűen nevetni saját „használhatatlanságán". 1934.ápr.l5-én kapja meg a kármeliták egyszerű barna ruháját és veszi fel a Keresztről nevezett Teréz Benedicta nevet. Barátainak, ismerőseinek népes csoportja vesz részt a szertartáson, — a családjából senki.

A kármel liturgikus élete igen egyszerű. Életük tengelye a külső és belső csend, a szemlélődő ima. Edith életelemében találja magát: derűs, tele van örömmel, békével. Ezt a belső harmóniát nem zavarják a gyakran jelentkező barátok látogatásai — szívesen megosztja békéjét másokkal —, sem az egyszerű napi teendők. Közben erősödik benne a sejtés, hogy a kármelita életen túl Isten még valami nagyobb áldozatot kíván tőle. Ezt írja:

A lelkiélet gyermeknapjaiban Isten keze könnyedén vezet. Minden napfényes körülöttünk. De ez nem mindig marad így. Rá kell lépni a keresztútra, be kell lépni a Getszemáni kertbe, fel kell menni a Golgotára. A léleknek mindezt sötét lelki éjszakában kell végigszenvednie, mikor az isteni fény nem világít többé, az űr szava nem hangzik fel . . . Miért van mindez? Ez az Isten titka.

A feleletre még várnia kell. A kármelita generális óhajára ismét felveszi irodalmi tevékenységének elejtett fonalát. Nagy koncentrációt kívánó munkáját apró kis félórákban végzi. De mikor eljön a vasárnap, boldogan kiált fel: „Hála Istennek! Ma nem kell írnom! Ma imádkozhatok!" Egészen boldog a kármel csendjében. „Mennyire örülök a csendnek!" — hallják tőle gyakran látogatói. A nap minden percét kihasználja. Az ablakon keresztül gyakran látják a nővérek cellájában hajnali fél ötkor kitárt karral imádkozni; tudják: népének akarja kiesdeni az isteni igazságosság irgalmát.

1935.ápr.21-én teszi le első fogadalmát, 1936.szept'. 14-én újítja meg. Aznap hal meg édesanyja, 87 éves korában. Télen Róza is megkeresz22