Szolgálat 19. (1973)

Magyar Erzsébet: Edith Stein

telkedik; a két nővér öröme kimondhatatlan. Ebben az időben a „Véges lét és öröklét“ c. tanulmányán dolgozik, amelynek „A metafizikától a misztikáig“ alcímet adhatnánk. Ezt már áthatja a „Semmi — Minden“ korreláció: „Létem, ahogy látom és megítélem: semmi-lét. Nem magamtól vagyok önmagam, és magamtól semmi vagyok. Minden pillanatban a semmi előtt állok, és minden pillanatban újból el kell fogadnom a lét ajándékát. És minthogy ez a semmi-lét létezik, minden pillanatban a Lét teljességéhez kell fordulnom.“ Lét-analízise akkor éri el csúcspontját, amikor kimutatja, hogy a Szentháromság, mint a legmagasabb személyi Létközösség az emberi személyek lét- és céloka. Rátalál a bensőséges „én — te“ viszonyra is. Nem mintha már minden fátyol lehullt volna előtte, de elért a megismerés legmagasabbrendü formájához: a szeretethez. Az emberi személynek az a célja — írja többek között —, hogy átadja magát ennek a megismert, de mindig ismeretlen isteni „Te“-nek, hogy hasonló legyen hozzá. — Egészen eltölti Krisztus Lelke, mágnesként vonzza egyedülálló párbeszéde az Atyával. A főpapi ima Jézus személyiségének legbelső titkait tárja fel előtte; mélységes meggyőződésévé válik, hogy az evangélium szelleme egyet jelent az egység szellemével. „Mit jelent hallgatni Krisztussal, figyelni Máriával, mi a misztikus kegyelem?“ — kérdezi és így válaszol: „A misztikus kegyelem annak a hittitoknak a megtapasztalása, hogy Isten a lélekben él.“ És még hozzáteszi: „A belső élet a legmélyebb és legtisztább forrása a boldogságnak.“

1938.ápr.21-én tesz örökfogadalmat. Most már nemcsak abban biztos, hogy nem maradhat tovább Kölnben, hanem abban is, hogy szenvednie kell a választott népért. Családtagjait és barátait sietteti, hogy meneküljenek külföldre, ö maga mégis bizakodó. így ír egyik barátjának: „Nagyon bízom abban, hogy az űr elfogadta életemet valamennyiünkért. Mindig Eszter királynéra kell gondolnom, aki népét képviselte a király előtt. Én csak nagyon szegényes kis Eszter vagyok, de a Király, aki engem kiválasztott, végtelenül hatalmas és irgalmas. Ez az én nagy bizalmam titka!"

1938.dec.31-én éjjel hagyja el a kölni kolostort. A hollandiai Echtben megértő kármelita közösségre talál. Hamarosan Róza is követi, mint harmadrendi kármelita. Itt is folytathatja irodalmi munkásságát (Isten megismerésének útja, A Bárány menyegzője, Ave Crux, spes unica — hogy csak néhányat említsünk). Néhány nappal a második világháború kitörése előtt arra kéri elöljáróját, hogy életfelajánlást tehessen. „Még ma meg akarom ezt tenni, ez már a tizenkettedik óra.“ Mikor megkapja az engedélyt, felajánlja magát, életét, bármilyen módon bekövetkező halálát „a kölni és az echti kármelért, a kármelita rendért, a zsidó népért, Németország megmentéséért, hozzátartozóiért és a világ igazi békéjéért.“ •»

23