Szolgálat 19. (1973)

Walter Nigg: Kopog az ajtónkon a szent

gondolkodás nélkül halmoztak csodát csodára, olyan pazar bőségben, hogy szinte árnyékba szorították az evangéliumokat. De azért a csodát sohasem szabad a szentek életéből kiiktatni. A mítosztalanítás törekvése egy szenttel szemben sem igazságos; mert akármilyen becsületes szándékkal történik is, álcázott racionalizmust jelent, és a korszellemhez való alkalmazkodásban keresi a mentségét; ez pedig mindig rossz út. A szentek csodái Isten betörését jelzik az emberi életbe, és teljesen felborítják az úgynevezett egészséges emberi értelem mértékét arról, „mi lehetséges és mi nem“. A szentek életében levitációk, elragadtatások, gyógyítások történtek, és száz más megfoghatatlan dolog, amik messze túlesnek a mi látóhatárunkon. Ahelyett, hogy gyáván szégyellnénk magunkat az értelmet felülhaladó események miatt, fenntartás nélkül örülnünk kell nekik, és ezzel félreérthetetlenül kijelentenünk az embereknek: Ott, ahol a ti megszokott gondolkodástoknak vége, éppen ott, egy jottányival sem előbb kezdődik a szent isteni élete. Ez előtt szánalmasan darabokra törik a mi kicsire szabott képzeletvilágunk, és mérhetetlenül tágasabb perspektíva tárul fel.

A szentek metafizikájának ellenpontja: valóságuk felismerése. A valóság sajátos kategória, jelentősége alapvető. Semmiképpen nem azonos a nyers naturalizmus lapos felfogásával. A valóság mindig a valóságfölöttibe torkollik; a megvilágosult tekintet számára sokkal fan- tasztikusabb, mint amilyenre a legmerészebb mesélőkedv kiszínezhetné. A realitás megismeréséről van szó; és ez a szentek esetében nem rózsaszínű alkonyi égboltozat és nem égszínkék angyalruhácska. Az ilyenek bengáli fényben úszó színházi kulisszák és külsőségek; a szentek világában nincs helyük. A szentek a valóságban nem olyan emberek, akik jöttek, láttak és győztek; a triumfáló gőgös öntudat idegen tőlük. A szent mindig talányos keveréke a nyomorúságnak, kiszolgáltatottságnak, kísértésnek és Isten rejtett fölségének. A szentek élete mindenkor vallásos dráma és Krisztus passiójának folytatása. Egyesek egész életükben semmi feltűnőt sem tettek, úgyhogy közvetlen környezetük is alig vette észre őket; mások viszont olyan feltűnő teljesítményeket mutattak föl, hogy zavarbaejtették barátaikat. Ha a szenteket igazi valóságukban látjuk, megértjük Ida Friederike Görres panaszát: „A szentek példája néha nagyon zavarbaejtő dolog. Van úgy, hogy igen csavaros magyarázatokkal, sőt mellébeszéléssel egyenesen védelmeznünk és mentegetnünk kell őket — saját erkölcsi és vallási mércéink előtt.“ Nem is egy szent kétbalkezes, szögletes ember volt, tetteiben gyámoltalan és ügyefogyott, szánalmas benyomást tett és állandóan útjában volt önmagának — hogy aztán a döntő pillanatban hirtelen kitörjön és olyan kijelentéseket tegyen, amelyek belső ereje alig felfogható. Az igazi szentben sok a küzdelem, az önmagával vívott harc, a test és vér neki is elég gondot okozott, démoni erők és hatalmak

9