Szolgálat 18. (1973)
Az egyház szava - A Szentatya bejelenti a szentévet
aki annyira halmozza a vidám élményeket izgató eszközök segítségével, hogy hamarosan beleun és csalódottnak érzi magát. Belülről kell újjáalkotni az embert. Ezt hívja az Evangélium megtérésnek, bűnbánatnak, metanoiának. önmagunk újjászületésének folyamata ez, egyszerű, mint a világos és bátor leikiismeret ténye, és bonyolult, mint az újjáalakító hosszú pedagógiai nevelés. A kegyelem pillanata, amelyet rendszerint csak lehajtott fejjel lehet elérni. Azt gondoljuk, nem tévedünk, amikor a mai emberben mélységes elégedetlenséget fedezünk fel, nélkülözéssel párosult csömört, boldogtalanságot, amelyet még keserűbbé tesz a hamis boldogságreceptek mérgező hatása, és bámulatot, hogy nem tud örülni annak az ezer élvezetnek, amelyet a civilizáció bőségesen kínál neki. Vagyis szüksége van benső megújulásra, úgy, ahogyan a Zsinat óhajtotta. Már most a Szentév pontosan erre a személyes, belső és ebből kifolyólag bizonyos megnyilvánulásaiban egyúttal külső megújulásra törekszik. Könnyű és ugyanakkor rendkívüli gyógymód, amelynek minden ember egyéni lelkiismerete számára, s következésképpen legalábbis bizonyos mértékben a társadalom egésze számára is meg kellene hoznia a lelki boldogságot. Ez a most következő Szentév általános eszméje. Egy másik középponti, és már gyakorlati eszmével kifejezve: a kiengesztelődés. A „kiengesztelődés“ kifejezése az ellentétes fogalmat idézi gondolatunkba, a szakadásét. Milyen szakadást kell rendbehoznunk, hogy elérjük azt a kiengesztelődést, amely az óhajtott jubileumi megújulás föltétele? Milyen szakadást? De hát nem elég kimondanunk így programszerűen a kiengesztelődés szavát, hogy máris észrevegyük: életünket mennyi szakadás, mennyi diszharmónia, mennyi rendetlenség zavarja meg? Ezért nem tudjuk élvezni a személyes és közösségi élet ajándékait úgy, mint eszményi céljukból folynék. Mindenekelőtt arra van szükségünk, hogy hiteles, életalakító és boldog kapcsolatot állítsunk helyre Istennel, alázatban és szeretetben Övele engesz- telődjünk ki, hogy aztán ebből a legelső, alapvető harmóniából merítve egész élményvilágunk kifejezze a kiengesztelődés igényét és megszerezze annak erejét embertársaink iránt, szeretetben és igazságban. Ezzel újra elismerjük őket testvérnek, és így őket is megújítjuk. És így tovább: a kiengesztelődés más, nagykiterjedésű és teljesen valóságos síkokon is megmutatkozik: maga az egyházi közösség, a társadalom, a politika, az ökumenizmus, a béke . . . A Szentévnek — ha Isten megengedi, hogy megünnepeljük — sok mondanivalója lesz nekünk minderről. Most csak arra szorítkozunk, hogy előre jelezzük a következő Szentév szerkezetének egy fontos vonását. Százados szokás szerint a Szentév gyújtópontja Róma. Az lesz most is, de egy újsággal. Ezúttal a különleges lelki- gyümölcsök megszerzésére előírt feltételeket már előre megadjuk a helyi egyházaknak, hogy az egész földön szétszórt Egyház máris kezdhesse élvezni a megújulásnak és kiengesztelődésnek ezt a nagy alkalmát. így jobban elő tud készülni a tetőpontra, a bezárásra, amelyet 1975-ben Rómában fogunk 5 65
